logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

A Kék róka című romantikus magyar játékfilm premierjével indul a megújult Duna

Tévéfilmes adaptáció készült Herczeg Ferenc legtöbbet játszott színdarabjából, a Kék rókából. A harmincas évek Budapestjén játszódó romantikus alkotás január 22-én, szombaton látható a megújult Dunán, a nemzet televízióján.

Azért választottuk a tévéfilmes terjedelmet, mert jobban be lehet mutatni egy korszakot és a főszereplőket, ha több szemszögből látjuk a történetet” – mondta Pacskovszky József, a tévéfilm rendezője az M1 reggeli műsorában.

Az eredeti Herczeg-mű ötszereplős volt, most tíz van, a történetet a századelőről áthelyezték a harmincas évekbe. A rendező hozzátette: író kollégájával, Somogyi Györggyel úgy látták, hogy a harmincas években kivirágzó dzsesszzenével tudnak operálni (a zeneszerző Bacsó Kristóf volt), másrészt ebből a korból már maradtak fenn archív felvételek, amelyeket használtak is a filmhez.

Fontos szempont volt az is, hogy a női emancipáció abban a korban már erősebb volt, mint a századelőn, hiszen egy leszakadás-függetlenedés történetről van szó

– szögezte le Pacskovszky József.

A rendező kitért arra, hogy a tévéfilm játékossága, a gyors vágások, a lendület, a zene fontos szerepe a francia újhullámos alkotásokra emlékeztethetnek, míg Woody Allen filmjeihez hasonlóan nem a tragédia irányába mennek, van valamiféle feloldás. „Ezek csupán eszközök: drámát élünk át, de közben mulatságos helyzetekbe keveredünk, amelyben a döbbenetet felülírja a nevetés”.

Mint elhangzott, az alkotók szabadon nyúltak a színdarabhoz, ami könnyebbséget jelentett, mert a történetre rá tudták húzni saját gondolkodásmódjukat.

A Kék róka romantikája és meseszerűsége miatt beilleszthető egy olyan televízióprogramba, amely főműsoridőben van”.

A tévéfilm főbb szerepeiben Zsigmond Emőke, Száraz Dénes, Fekete Ernő, Sodró Eliza, Bánovits Vivianne és Schmied Zoltán látható.

A Kék róka premierje január 22-én 19 óra 50 perckor lesz a megújult Dunán

A címlapfotó illusztráció.

Ajánljuk még