logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Újabb titokzatos, ősi királyszobrokat tártak fel Egyiptomban

Két hatalmas ősi királyszobor maradványait tárták fel Luxorban – jelentette be csütörtökön az egyiptomi idegenforgalmi és régészeti minisztérium.

Az újabb leleteket egy egyiptomi-német régészeti misszió fedezte fel III. Amenhotep fáraó halotti templomának restaurálása közben a Nílus nyugati partján.

Az újabb mészkőszobrok szfinx alakjában – mongúzfejjel, királyi szakállal és széles gallérral – ábrázolják III. Amenhotep fáraót, akinek nevét melltájékon rávésték a kövekre. A szfinxek az előzetes becslések szerint 8 méter hosszúak lehettek.

Megtalálták Szahmet, a harc, egyben a gyógyítás oroszlánfejű istennőjének három fekete granodiorit (gránit és diorit között átmenetet képező kőzet) szobrát is.

Az újonnan feltárt templomfalakon és -oszloptalapzatokon ünnepségeket és rituálékat ábrázoló jeleneteket találtak. A szobordarabokat összeillesztik a korábban találtakkal, és a restaurálás befejeztével kiállítják majd a halotti templomban.

Az Évmilliók Templomának nevezett halotti templom volt a legnagyobb a Nílus nyugati partján, ám egy erős földrengésben még az ókorban romba dőlt. A templom helyreállításán 1998 óta dolgoznak a kairói Német Régészeti Intézet szakemberei és egyiptomi régészek.

A címlapfotó illusztráció.

Ajánljuk még