logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Egészen más elképzelése volt Dargay Attilának a Vuk zenéjéről

| Szerző: hirado.hu
Dargay Attila egyik legismertebb rajzfilmjét, a Vukot 1981-ben mutatták be. Az azóta klasszikussá vált képsorokat kísérő zene Wolf Kati gyermekhangján cseng sokak fülében, de eredetileg egészen más terve volt a rendezőnek.

A Fekete István regényéből készült rajzfilmet 1981-ben mutatták be először a televízióban. Dargay Attila, a Vuk rendezője eredetileg azt tervezte, hogy Hacki Tamás füttyvirtuóz adja majd elő Vivaldi A négy évszak című művének különböző tételeit. Ezzel kereste meg annak idején Wolf Pétert, az Erkel Ferenc-díjas zeneszerző azonban úgy érzete, ez nem illik a rajzfilmhez. Wolf Péter a Librettóban mesélte el, hogy neki más elképzelése volt, mert ekkorra már látott néhány rajzot a figurákról, és hallotta Pogány Judit tüneményes hangját. Így bármennyire is szeretett volna már együtt dolgozni Dargay Attilával, először visszautasította felkérését. A rendező azonban nyitott volt gondolataira, a Librettó nézőivel pedig megosztotta életének azon ritka pillanatainak egyikét, amikor könnyedén született meg egy műve.

Leültem a zongorához és elkezdtem játszani a mára ismertté vált dallamot, a stáb pedig már énekelte is. Gyorsan leírtam és tulajdonképpen ennyi idő alatt meg is született a dal”.

Kapcsolódó tartalom

Az énekesnő édesapja a Librettóban arról is mesélt, hogy a Vuk dalát eredetileg nem Wolf Kati, hanem az egyik „szereplő”, Maros Gábor színművész, operaénekes énekelte, mikor azonban otthon gyerekei is elkezdték dalolni, Kati előadásában annyira elragadó volt, hogy neki adta.

A Librettó beszélgetése Wolf Péterrel ide kattintva nézhető újranézhető. 

Az új arculattal és tartalmakkal jelentkező M5 kulturális csatorna Librettó című műsora a korábban megszokotthoz képest egy órával hamarabb, minden hétköznap 18 órától várja nézőket.

Ajánljuk még