logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

A Dal 2022 - Újabb 10 produkció az élő show-ban

A Dal közösségi felületein jelentettek be további 10 új versenyzőt, így a 40 produkcióból álló mezőny felét, 20 slágergyanús dalt már megismerhetett a közönség. A Petőfi Rádió az Azt üzente… című délelőtti műsorában vette sorra a listát.

Új műsorvezetőkkel, a jövő slágereivel és rendhagyó zenei koncepcióval várja a nézőket A Dal következő évada. A műfajában egyedülálló dalválasztó műsorban 40 produkció versenyez azért, hogy elnyerhesse „Az Év Dala 2022” címet.

A Dal hete keretében december 15-én a műsor Facebook- és Instagram-oldalán újabb 10 produkció debütált, amelyek szinte kivétel nélkül érzelmes, elgondolkodtató szövegű dalok.

Kapcsolódó tartalom

Az indulók között ezúttal számos új, eddig kevésbé ismert előadó és zenekar is helyet kapott, akiket a Petőfi Rádió az Azt üzente… című műsorában mutatott be.

Az alábbi dalok már biztos, hogy részt vesznek a versenyben:

• Hegedűs Bori és Tempfli Erik – Anya
• Ketch – Börtön
• Kies – Nem félek
• Kijube – Holnap majd elhiszem
• Kontraszt – Éberálom
• Majoros Csenge – Földöntúli szerelem
• MattSet – Most vagy soha
• Medroy – Hol a helyem
• Napfonat – Mint a zápor
• Nova Prospect – Utolsókból elsők

Az elkövetkezendő napokban is érdemes lesz követni A Dal Facebook- és Instagram-oldalát, hiszen még péntekig érkezik 10-10 dalcím. Így a hét végére összeáll az 40-es mezőny, amelyek közül egyet jövőre az egész ország dúdol majd, és „Az Év Dala 2022” elismerésben részesül.

A két műsorvezető, Rókusfalvy Lili és Király Viktor közösségi média felületeit is kísérjétek figyelemmel, amelyeken időről időre meglepetések és exkluzív tartalmak várnak!

Légy részese az eseményeknek az első pillanattól kezdve!

Kövesd A Dal 2022-t!

Ajánljuk még