logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Szenzációval bővült a Budavári Palota Szent István-termének kiállítása

Az idei államalapítás ünnepe óta a nagyközönség számára is látogatható a Budavári Palota elsőként rekonstruált, díszes történelmi szobája, a Szent István-terem. Az azóta eltelt hónapok alatt több mint 35 ezren csodálták meg az újjáépített termet és a hozzá tartozó kiállítást. A napokban új Szent István-herma érkezett Kalocsáról a korábbi, zágrábi érsekség által kölcsönzött ereklyetartó helyére.

(Videó forrása: Várkapitányság)

A Budavári Palota ékszerdoboza, a Szent István királyról elnevezett terem, a századforduló magyar iparművészetének kiemelkedő teljesítménye volt. Az 1900-as párizsi világkiállításon nagydíjat nyert díszes terem Hauszmann Alajos tervei alapján készült el.

A csodálatos helyiség a II. világháborúban teljesen megsemmisült, de a Nemzeti Hauszmann Program keretében az eredeti tervek szerint alkották újra a legapróbb részletekig.

A Szent István-teremhez egy különleges kiállításon keresztül vezet az út a Budavári Palota déli összekötő szárnyának első emeletén. A tárlaton – egyebek mellett – augusztusban kiállították Szent István 1635-ben Rómában készült nagy hermáját is, amely megalkotása óta első ízben volt látható a fővárosban.  Talapzatát a korszak legnagyobb szobrásza és építésze, Giovanni Lorenzo Bernini készítette. A zágrábi székesegyház kincstárából kölcsönzött, felbecsülhetetlen értékű barokk ereklyetartót december 6-ig csodálhatták meg a látogatók.

Helyére egy igazi magyar remekmű érkezett a millennium korából: Bachruch Károly ötvösmester Szent István-hermája, amelyet a kalocsai Szent István-hermaként tartanak számon. Az alkotást az 1896-os Ezredéves Országos Kiállításon mutatták be először a nagyközönségnek, és mostantól május végéig tekinthető meg a Szent István-teremhez tartozó kiállításon. Az ereklyetartó testét aranyozott koronázási palást fedi, az ezüstlemezekből készült fejrészét a Szent Korona másolata díszíti.

A koronát ékesítő drágaköveket és igazgyöngyöket az eredeti koronán találhatók alapján választották ki, így több kisebb zafírt, számos igazgyöngyöt, rubint, egy ametisztet és egy topázt használtak fel. A szobrot 48 kg ezüstből és 2 kg aranyból készítette az ötvösmester.

A Szent István-terem már a megnyitásától kezdve telt házzal fogadta a látogatókat. A tárlat népszerűsége a megnyitás óta töretlen maradt, így novemberben már a harmincötezredik látogatót köszöntötték. A külföldi vendégek száma is folyamatosan növekszik, számuk novemberben meghaladta az összes látogató tíz százalékát. A legtöbben Dél-Európából, Németországból és Franciaországból érkeztek, de népszerű a kiállítás az indiai turisták körében is.

A maszkviselési szabályok betartása mellett továbbra is látogatható a kiállítás. A történelmi helyiséget és a tárlatot 1 órás, személyes vagy digitális tárlatvezetéseken lehet megtekinteni, jegyeket a helyszínen, illetve a szentistvanterem.hu oldalon lehet váltani.

Címlapfotó: Várkapitányság

Ajánljuk még