logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Második tatárjárás: Telebuga, az eltévedt lovas

| Szerző: Udvardy Zoltán
„A magyarok minden csatát elvesztettek, mindig a rossz oldalra álltak” – a mai napig érezteti kártékony hatását a diktatúra időszakában sunyi, suttogó propagandával terjesztett hamis történelemszemlélet, melynek célja nyilvánvaló hazugságaival a magyar nemzeti öntudat megtörése és a megszállt ország demoralizálása volt. Sorozatunk célja, hogy felvillantsuk eleink bátor, győztes hadi vállalkozásainak, nyertes csatáinak vagy háborúinak felsorolhatatlan mennyiségű tárházából azt az egy-kettőt, melyek felidézése talán hozzájárul, hogy végre helyreálljon helyes és megalapozott nemzeti önbecsülésünk. Mint azt Zrínyi Miklós, a költő és hadvezér is megfogalmazta: „Egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók”.

Az ellenséget két hadvezér is vezeti, ám az egyikük egyszerűen nem talál ki az országból. A király gyakorlatilag eltűnik a betörés idején, a magyarok visszahúzódnak váraikba, az ellenség mégis komoly vereséget szenved. Mi magunk keveset tudunk saját győzelmünkről, ám azt korabeli szláv, sőt arab források is feljegyezik. Pontosan 737 évvel ezelőtt, 1285 tavaszán már búcsút is intenek eleink a megvert seregnek; a kudarc az ellenfél politikai jövőjét is befolyásolja. A „második tatárjárás” rendhagyó történetét Szőcs Tibor történész (PhD, tudományos munkatárs, Magyar Medievisztikai Kutatócsoport) segítségével elevenítettük fel. 

– Nem igazán közismert, hogy az 1241-42-es mongol betörést még a 13. században újabbak követték, melyek közül az úgynevezett „második tatárjárásról” vannak ismeretei a történész szakmának. Valóban a második volt az 1284-85-ös mongol támadás?

Tode Möngke állt a hadjárat évében az Arany Horda élén (Forrás: Wikipédia)

– Amit a magyar hagyomány „második tatárjárásnak” nevez, az nem a második mongol betörés volt: a legelső tatárjárás 1241 és az 1284-85-ös időpont között is voltak mongol betörések Magyarországra, ám azok csak a határzónát érintették. Pontosabban Erdély területét, és elmondhatjuk, hogy a magyarok már ezeket a támadásokat is visszaverték. Az első, 1241-et követő betörés 1261-ben, majd egy következő utána néhány évvel, 1263-64 körül történik meg. Sajnos ezekről az eseményekről csak utólagos utalásokból értesülünk. Abban viszont megegyeznek a források, hogy minimum az egyik esetben vereséget szenvedtek a betörő mongolok, s egyszer sem jutottak be mélyebben az országba. Az 1284-ben kezdődő betörés annyiban különbözött a korábbiaktól, hogy itt az ország szívéig hatoltak, mint az 1241-42-es betörés alkalmával. Egészen Pestig elmentek a portyázó mongol csapatok.

– Eltelik több mint 40 év a két hadjárat között; ez idő alatt közvetve, sőt közvetlenül is határosak vagyunk a mongol birodalom befolyása alatt álló területekkel, így a vazallus orosz fejedelemségekkel, például Moldovánál. Tartott-e fenn valamilyen kapcsolatot a Magyar Királyság a mongol birodalommal?

– Hogyne, tudunk például rendszeres követjárásról. A magyarok az Arany Horda „fővárosába”, Szarajba küldtek követeket, és onnan is érkeztek küldöttek Magyarországra. Nem minden esetben ismerjük, hogy ezek a követek milyen céllal érkeztek. Korabeli iratokban szerepel például, hogy egy adott alkalommal kik tartózkodtak IV. Béla udvarában, s közöttük találjuk az Arany Horda követét is. Azt viszont tudjuk, hogy mongol részről több alkalommal tettek kísérletet hazánk behódoltatására.

– Fenyegetéssel próbálkoztak?

– Ennél ravaszabb eszközökkel éltek: például házassági kapcsolatokat próbáltak kiépíteni. Menjen hozzá a nagykán lánya a magyar király fiához, vagy fordítva, a magyar király leányát adják feleségül a kán valamelyik rokonához. Cserébe adómentességet ígértek, ám részt kellett volna venni harcaikban. Bármilyen szépen is volt becsomagolva, ez egyfajta függő viszony lett volna, s ezt a jól látható csapdát a magyarok minden alkalommal taktikusan visszautasították.

– A betörés idején 1284 végét írnak a krónikák – mennyiben találnak az ekkor érkező seregek egy „másik Magyarországot” 1241-hez képest? Gondolok itt például a várépítésekre, de akár a hadsereg összetételére, vezényletére is.

– Hogy mennyiben volt egy másik Magyarország? Nagyon sok mindenben. Lényeges különbség például a magyarok hozzáállása a mongol sereg megjelenéséhez, ez mindenképpen más volt, mint 1241-42-ben. Nem lebecsülve azt, hogy nagyon komoly ellenállást fejtettünk ki az első tatárjárás idején is, de ott a kezdeteknél, mintha a magyar haderő nem lett volna tisztában azzal, kik azok, akik az ország ellen jönnek. Elmondhatjuk, hogy 1285-ben talán pont az ellenkezőjéről beszélhetünk. Most egy kicsit „túl is lett biztosítva” a rendszer, tehát nagyon komolyan vették, hogy itt most a mongolok betörése várható. Ez nyilván annak köszönhető, hogy a nagy tatárjárás után elég komoly pszichéje volt a mongol veszedelemnek a magyarok körében. Fontos különbséget jelentettek még két időpont között megépült kővárak is, ezeknek szintén kiemelt szerep jutott a hadjárat során.

– Mit tudunk a „második tatárjárásnak” nevezett betörés időpontjáról?

– Erről több forrásunk is van. Az egyik szerint 1284 karácsonyán törtek be a mongol erők, egy másik szerint azonban 1285 nagyböjtje alatt, tehát februárban. Itt van némi ellentmondás, ám rendelkezésre áll még egy szempont, amiből következtetni lehet a hadjárat kezdetére. A magyar királyi kancellária ugyanis leáll 1285 januárjában, tehát megszűnik a „rutinszerű hivatali munka”. Modern szóval úgy mondanánk, hogy leállnak a hivatalok, ahogy ez háború esetén szokásos. Ez nem a mongol betörés pontos időpontját mutatja, hiszen a kancellária egész szervezetében tudatosulnia kellett annak, hogy egy komolyabb támadás érte az országot, és ez néhány hétbe telik. Így tehát reálisnak tűnik az 1284 karácsonyi időpont.

– Kik vezetik a Magyar Királyságra törő mongol hadakat?

Nogaj kán legyőzi riválisát, Hülehü ilhánt 1263-ban (Forrás: Wikipédia)

– A mongol seregek két fő hadvezére Nogaj és Telebuga (más írásmód szerint: Talabuga – a szerk.) Mindketten az Arany Horda uralkodóházából kerülnek ki. Elmondhatjuk, hogy nem volt teljesen jó kettejük viszonya, de nyilván együttműködtek a hadjárat érdekében.

– Mikor, hol kerül sor a magyarokkal történő főbb ütközetekre?

– Nem fűződik döntő ütközet az 1284-85-ös hadjárathoz, ez is egy érdekessége ennek a betörésnek. A legtöbb idegen betörés alkalmával elmondhatjuk, hogy összegyűlik a magyar haderő, és a betörő ellenséggel vív egy döntő ütközetet, amit vagy elveszítünk, vagy megnyerünk. Itt viszont nem hogy ilyen csata nem volt, de még egy központi magyar haderőről sem beszélhetünk, amely összegyűlt volna. A magyarok ugyanis teljesen más taktikát alkalmaztak, mint az első háború idején. A „vár-taktika” az, amit a mongolokkal szemben gyakoroltunk.

– Mit jelent ez, milyen hadmozdulatokkal reagálnak a magyarok a támadásra?

– Ki-kitörtek a váraikból, de mindig csak azokkal a csapatokkal csaptak össze, melyek a vár környékén portyáztak. Ezután visszahúzódtak, nem mentek távolabbra. Érdekes, hogy minden olyan összecsapás, amelyről olvashatunk, valamilyen vár vagy erősség közelében volt. Regécnél tudunk erről, Tarkő, Torockó várának közeléből vagy Pest környékéről.

– Mi történt ott, ahol nem voltak erősségeink?

– Ahol nem voltak várak, komoly pusztítás történt: egy-egy ilyen kitörés alkalmával aztán sikerült a foglyokat kiszabadítani, az elrabolt javakat visszaszerezni. A hadjárat egészéről nincs összefüggő tudósításunk, a történteket később keletkezett, károkat felsoroló vagy jutalmazó oklevelekből tudjuk összerakni. Ez nem egy koherens történet, csak epizódokat lehetséges az 1284-85-ös hadjárattal kapcsolatban felvillantani.

– Az uralkodó ekkor már IV. (Kun) László. Milyen információink vannak tartózkodási helyéről, szervező tevékenységéről?

IV. (Kun) László kun öltözékben a Képes Krónika miniatúráján. A rejtőzködő király (Forrás: Wikipédia)

– Ez egy nagy talány. A király a hadjárat egésze alatt „eltűnik”. Nem tudunk magyar főseregről sem. A források IV. Lászlót csak egy kontextusban említik: amikor a magyar csapatok ki-kitörnek a várakból, győzelmük bizonyítékait elküldik az uralkodónak, aki mintha passzív szemlélője lenne az eseményeknek. A források hiányosságai miatt persze nem mondhatjuk ki, hogy ez így is volt, de László semmiképpen nem állt az események centrumában. Könnyen elképzelhető, hogy ő is visszavonult valamilyen erősségbe, onnan szervezte az ellenállást, bár úgy tűnik, ezúttal mindenki tudta a feladatát. A támadók a Duna vonalán nem jutottak túl, mert a folyó ekkor nem volt befagyva, ők meg nem kísérelték meg az átkelést. Így Pest volt az általunk ismert legnyugatibb célpont. A királyné a budai várból szemlélte, ahogy az emberei Pest alatt összecsapnak a mongolokkal. Végül a két vezér által vezetett seregtest Erdélyen keresztül együtt próbált kivonulni, ahol a helyiek több csapást is mértek rájuk. Itt a király később kiemelte a Torockó vára alatt harcoló aranyosszéki székelyek hősiességét, akik sok olyan foglyot szabadítottak ki, akiket a mongolok magukkal hurcoltak.

– Mintha ez a sereg nem lett volna akkora, mint a Batu kán vezette, 1241-es, az országra több irányból támadó erők.

– A pontos létszámokat nem ismerjük, ami középkori viszonylatban nem meglepő, ám biztosak lehetünk benne, hogy a támadó sereg most nem volt akkora méretű, mint az első tatár hadjárat során. Az is látszik a mongol seregek mozgásán, hogy nem bíbelődtek várostromokkal, tehát nem hódítási szándékkal jöttek. Az első hullám például, ez jól látható, foglalkozott azzal, hogy az erősségeket megostromolja, most viszont arra törekedtek, hogy ahol nem találnak ellenállást, ott minél több zsákmányt összegereblyézzenek. Kissé visszás hasonlattal azt mondhatjuk, részükről ez egy „kalandozó hadjárat” volt.

– Mikorra tehetjük a mongol csapatok kivonulását?

– Szintén abból visszakövetkeztetve, hogy mikor indul meg az oklevéladó munka, a mongolok távozását 1285 márciusra vagy április közepére tehetjük. Tehát, míg az első tatárjárás egy évig tartott, 1241 tavaszától, ez a betörés mintegy 2,5-3 hónapos esemény volt.

– Tudott-e valamit profitálni ebből a győzelemből Magyarország?

– Az 1285-ös betörés fontos hozadéka volt, hogy a magyarok számára „varázstalanodtak” a mongolok. Akikről mindaddig a korábbi tapasztalatok alapján úgy gondolkodtak, hogy egy rettenetes haderő, mely ha beteszi ide a lábát, itt kő kövön nem marad, azokról ez után a hadjárat után a magyarok megtapasztalták: a mongol haderő legyőzhető. Ez egy nagyon fontos fordulópont volt.

– Igen keveset hallani erről a győzelmünkről. Mit jegyeztek fel minderről korabeli krónikáink?

– Talán ennek a megváltozott szemléletnek köszönhetően is, de az 1285-ös tatár hadjárat emléke a magyar krónikákból „kiveszett”, háromsoros említésekből tudjuk csak összerakni a történteket. Egyébként a nagy tatárjárásról sem írtak többet. Ezt az eseményt a 19. században kezdik a magyarok ismét fölfedezni, akkortól rakják össze korabeli krónikák és levéltári források alapján a történteket.

– Külföldi krónikákban mennyiben követhető nyomon ez a betörés, milyen volt a hadjárat „nemzetközi visszhangja”?

– A hazánkkal e korban szomszédos országok krónikákban viszonylag sematikus képet festenek a történtekről: a tatárok „siratnivalóan betörtek” Magyarországra, ott nagy pusztítást vittek véghez, ám „távoztukkor nagy vereséget mértek rájuk”.

– A pesti csatavesztést követően Erdélyen keresztül távoztak a mongolok, ahol újabb vereség érte őket, ráadásul váratlan akadályokba ütköztek. Mik voltak ezek? 

– A mongolokat nemcsak a magyarok támadásai sújtották az országból Erdélyen át, kifelé tartva, hanem az időjárás is. A tavaszi árvizek, a jégeső, a viharok sora mellett az egyik hadvezér, Telebuga eltévedt seregével az erdélyi hegyekben, s ott összevissza kóborolt a fent említett időjárási körülmények között. Katonáit még az éhínség is kínozta. A korabeli szláv évkönyvek külön kitérnek erre a hegyekben történő kóborlásra, az ismert körülmények okán nem kevéssé gúnyos hangnemben. Ismerünk még arab forrásokat is, melyek az 1285-ös betörésről írva kiemelik, hogy micsoda természeti katasztrófa sújtotta a kivonuló mongol haderőt, valamint kitérnek az esemény politikai következményeire is.

– Milyen politikai konzekvenciái voltak Telebuga „bolyongásának”?

– Mivel Nogaj minden probléma nélkül kiment az országból, Telebuga úgy érezte, hogy a másik vezér cserben hagyta őt, így kapcsolatuk megromlott. Ráadásul két év múlva, 1287-ben Telebuga lett az Arany Horda kánja. Innen fogva a jó viszony már soha nem állt helyre közöttük. Nogaj, aki erős ember maradt, elég sokat odaszúrt Telebugának. Később belháború tört ki, Nogaj meg is buktatta Telebugát, ami neki nem csak a trónjába, de az életébe is került. Ezt a lavinát pedig részben a magyarországi hadjárat indította el.

– A 13. század folyamán ezután több alkalommal kísérleteznek még a mongolok hazánk elleni hadjáratokkal: mikor és honnan támadják meg az országot?

– Lengyelország felől ismét megpróbáltak az országba hatolni 1287-ben, ezt a sereget a magyarok szintén visszaverték, és – ismét sikertelenül – próbálkoztak 1291-ben is betörni a mongolok a mai Szerbia irányából, a macsói bánság területén is.

– A tatárok Erdélyt egészen a 18. századig fosztogatják. Mikor „teszik tiszteletüket” utoljára magyar földön?

– Az utolsó tatár betörés 1717-ben volt, ám ezeket a kora újkori betöréseket a krími tatárok hajtották végre, míg az általunk tárgyalt időszakban a mongol birodalom időközben önállósodó nyugati szárnyának (az „Arany Hordának”) a hadjáratairól beszélhetünk. A 13 századi mongol hadjáratokat, közöttük az 1241-est is tatárjárásnak hívja a köznyelv, ám ez nem teljesen szakszerű elnevezés. A „tatár” kifejezés a középkori szóhasználatra megy vissza, és már a 13. században is így hívták ezt a népet Európában. A tatárok azonban egy, a mongolok által meghódított és betagozott belső-ázsiai nép volt, így az elnevezés etnikailag nem pontos, bár tény, hogy majdnem 800 éves hagyományra megy vissza.

(A sorozat címlapképe: Muhr Ottmár huszárezredes hősi halála a limanovai csatában. Korabeli képeslap)

Ajánljuk még