„Egyszer csak a vape-m felrobbant. Az ölemben volt, és minden előjel nélkül felrobbant. Az ijedtségtől a rátapostam a gázpedálra, és elkezdtem cikázni az úton. Lenéztem, és láttam, hogy ég a nadrágom. Abban a pillanatban azt hittem, hogy meghalok” – idézte fel megrázó élményét Suzanne Manus, aki éppen hazafelé tartott egy bevásárlókörút után, amikor a combjai között pihentetett, újratölthető vape-je figyelmeztetés nélkül felrobbant, még tavaly novemberben.
Férje, Bobby Manus éppen telefonon beszélt vele, amikor meghallotta a robbanást, majd felesége sikoltását, ahogy azt kiáltotta: „Ég a ruhám!” Ezután a vonal megszakadt, ami miatt Bobby halálra rémült, attól tartva, hogy Suzanne életét vesztette – írja a Mirror.
A kétgyermekes anyuka elmondása szerint, amikor lángra kaptak a lábai, lehúzódott az autópályán, kiugrott az autójából, és az út szélén gyorsan levette a nadrágját.
Kapcsolódó tartalom
Ebben a pillanatban Suzanne túlságosan félt megnézni a sérüléseit, és miközben a mentőt várta, tehetetlenül nézte, ahogy autója tűzgolyóvá változik. A mentők először egy alabamai kórházba, majd légi úton egy birminghami, súlyos sérülteket ellátó kórház központjába szállították. A 32 éves édesanyát azzal a hírrel szembesítették, hogy belső combján, ágyékán és fenekén súlyos égési sérüléseket szenvedett. Két műtéten esett át, köztük egy bőrátültetésen, hogy a sebei megfelelően gyógyuljanak.
Az eset óta két hónap telt el, és bár a sebei gyógyulnak, Suzanne már felkészült arra, hogy a baleset örökre nyomot hagy rajta.
Suzanne most másokat is arra figyelmeztet, hogy hagyjanak fel a vapeléssel, mivel azt állítja, akár meg is halhatott volna, ha nem sikerül időben kijutnia az autóból.
„Az első néhány napban úgy éreztem, mintha még mindig lángolnék”
– mondta. „Folyamatosan égett, és a bőrömet újra és újra le kellett tisztítaniuk.”
„Nagyon közel voltam ahhoz, hogy elveszítsem a lábam, de szerencsére nem történt meg. Amikor az első műtét után megláttam a lábaimat, nem tudtam elképzelni, hogy ezek valaha is begyógyulhatnak. Olyan volt, mintha egy zombi támadott volna meg.”
Suzanne egy hónapot töltött kórházban, mielőtt hazaengedték volna.
Bár a sebei gyógyulnak, azt mondja, a tűz okozta mentális és érzelmi traumát még mindig nem tudta feldolgozni. „A sérüléseim javulnak, de naponta négyszer-ötször kell bekennem az érintett területeket testápolóval és vazelinnel. A bőrátültetés helyén lévő heg egész életemben megmarad, és két évbe telik, mire teljesen beépül. Most még nagyon feltűnőek és lilás színűek, de lassan gyógyulnak.”
„A fizikai fájdalom elviselhetetlen volt, de a mentális és érzelmi hatások sokkal rosszabbak. Többé nem használok vape-et, és nem is akarok a közelében lenni”
– tette hozzá.
Korábban szenvedélyes elektorom cigizőnek tartotta magát, és hét éven keresztül dohányzott is, de most végleg leszámolt ezzel a szokással. Egy barátja adománygyűjtő kampányt (GoFundMe) is indított, hogy segítsen a gyógyulás költségeinek fedezésében.
„Én mindig ellenőriztem, hogy az akkumulátorok ne legyenek sérültek vagy elöregedettek, két-négy havonta újat vettem. Most azonban azt mondom az embereknek, hogy ne vapeljenek. Sokan azt hiszik, hogy ez egy biztonságosabb alternatíva a cigarettánál, de egyáltalán nem éri meg. Ezek a készülékek felrobbanhatnak, és ez megváltoztathatja az életedet örökre.”
„Akár halálos is lehetett volna. Ha nem jutok ki időben az autóból, talán már nem is élnék.”
A kiemelt kép illusztráció.