A szeptember 16-tól 21-ig tartó, Ragadd torkon a rákot! elnevezésű kampány elsődleges célja, hogy az emberekhez minél szélesebb körben eljussanak a fej-nyaki daganatokkal kapcsolatos információk, hiszen a korai felismerés és a korai diagnózis ennél a daganattípusnál is életet menthet – olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.
Idézték Tamás Lászlót, a Semmelweis Egyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikájának igazgatóját, aki elmondta, akkor is javasolt a két-három évenkénti fül-orr-gégészeti vizsgálat, ha semmilyen, normálistól eltérő jelet nem tapasztal magán az ember. Különösen igaz ez azokra, akik az ismert rizikófaktorokkal élnek – tette hozzá.
Ugyanakkor kiemelte, hogy bizonyos tünetek – például a torok-, a fül- és a szájüregi fájdalom, a nyaki duzzanat, illetve a szájnyitási vagy nyelési nehézség – komolyabb betegséget is jelezhetnek, ha három hétnél tovább fennállnak. Ha ez előfordul, feltétlenül orvoshoz kell fordulni.
Dános Kornél, a Semmelweis Egyetem fül-orr-gégésze, fej-nyak sebésze, a kampány magyarországi szakmai vezetője közölte, idén azért is választották központi témának ezt a területet, mert szeretnék megnyugtatni az érintetteket: van megoldás azokra a problémákra is, amelyek a kezelések következtében felmerülhetnek. A Mályvavirág Alapítvánnyal közösen létrehozott digitális betegútkísérő oldalon mostantól elérhetők olyan kisfilmek is, amelyekben szakértők a mellékhatás-menedzsmentről osztanak meg információkat.
Azt írták: a fej-nyaki területet érintő daganatos betegségek az előfordulásukat tekintve Európában a hatodik-hetedik helyen állnak a tumoros elváltozások listáján. Ennek ellenére az elővigyázatosság a betegség kapcsán nagyon alacsony: a betegek nagy része a diagnózis felállításakor már előrehaladott stádiumban van. Az előrehaladott stádiumú betegek 60 százaléka veszti életét 5 éven belül a betegség miatt, ugyanakkor korai diagnózis esetén a túlélési arány 80–90 százalékos.
A fő kockázati tényezők között van a dohányzás, az alkoholfogyasztás és a humán papillomavírus (HPV) okozta fertőzés. Férfiak esetében a fej-nyaki daganatok kialakulása 2-3-szor valószínűbb, mint a nőknél, azonban az utóbbi időben egyre több nőt diagnosztizálnak a betegséggel. Míg sokáig többnyire a 40 év feletti korosztályt érintette ez a betegség, ma már fiatalabbak esetében is előfordul, ami a HPV-érintettségre vezethető vissza.