Idén egy kis létszámú miniesküvő már két-három millió forint alatt megszervezhető, de egy Pest vármegyei hatvan–hetven fős esküvő költségvetése a kilencmillió forintot is elérte. Hajnik Ágota esküvőszervező szerint azonban nem a létszám teszi különlegessé a nagy napot, és a trendek is ebbe az irányba mutatnak.
Nem vágyik mindenki a nagy lagzira, egyre divatosabbak a miniesküvők
„Úgy gondolom, hogy egy esküvőt nem feltétlenül a magas költés teszi igazán minőségi élménnyé, kis költségvetésből is lehet csodaszép, különleges esküvőt szervezni” – tette hozzá az a MenyegzőreFel alapítója, aki úgy látja, hogy járványhelyzet óta egyre divatosabbak lettek a miniesküvők.
Magyarországon 60–70 fő az átlagos létszám az esküvőkön, ez alatt beszélünk kis létszámú, 100–120 fő felett pedig nagy létszámú esküvőkről – mondta Hajnik Ágota, aki szerint az elsők között érdemes átgondolni a vendégek számát, mert ez meghatározza a helyszínválasztást is.
Jó legalább nyolc hónappal előre gondolkodni
Akinek szűkös a szabadideje, akkor ajánlott átadni a szervezést és az esküvő lebonyolítását esküvőszervezőnek. Egy tapasztalt szakember akár néhány hét leforgása alatt is meg tud szervezni professzionálisan egy esküvőt.
„Ha valakinek van ideje a szervezéssel foglalkozni, és örömmel tölti el a szervezés, akkor nem szeretem elvenni ezt az örömforrást senkitől, de ilyenkor is érdemes egy egyalkalmas tanácsadás. Szakmai segítség nélkül azonban minimum hat hónapra kell számítani” – fejtette ki a véleményét a szakértő, aki szerint azért általánosságban érdemes 8-9 hónapot rászánni a nagy nap szervezésére, hiszen ha nem kell kapkodnunk, a költségek is tervezhetőbbek lesznek, és akár több akciót is ki lehet fogni.
Pénztárcabarát őszi és téli esküvő
Bár vége a nyári szezonnak, azoknak a pároknak, akik szűkösebb keretből gazdálkodnak, ez kifejezetten jó hír, hiszen több a lehetőség a takarékosabb esküvő megszervezésére.
„Az ősz végi és téli hónapokban jelentős kedvezményeket lehet megcsípni, érdemes akár téli esküvőben gondolkodni. Ha valaki mindenképp nyáron képzelte el a nagy napot, akkor érdemes nem csak a megszokott pénteki, szombati napokat választani” – emeli ki a szakértő, hiszen a munkanapokon tartott esküvőkre gyakorta sokkal jobb árat ajánlanak a szállásadók és a szolgáltatók.
Javasolt a hosszú hétvégék figyelembevétele is, amikor a vendégek részéről sem gond a hét közbeni dátum.
De nem csak az időpont meghatározása alakítja a költségeket, hanem a helyszín is. Budapesten és Balaton környékén sokkal magasabb árakra lehet számítani, mint a 100+ kilométerrel távolabbi helyszíneken.
Ami azonban kirívóan megemelheti a költségvetést, az a meghívottak száma, hiszen ilyenkor a szórakoztatás, az étkezés és a szállás költségeire is gondolni kell.
A párok alakítják a trendeket
Ami az esküvői divatot illeti, már az idei évre is a karakteres színekben pompázó esküvőket jósoltak, mely talán 2025-re hazánkba is megérkezik, azonban a finom, romantikus jegyek továbbra is uralják a hazai ízlést.
Magyar viszonylatban még mindig a lágy, púderes színek, a fehér és a zöldes greenery a népszerű. Előtérbe került a természetesség, a kényelem és önazonosság – magyarázta Hajnik Ágota, hozzátéve, hogy ő nem hisz a trendekben. Szerinte a trendeket a jegyespárok alakítják.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Az esküvők hangulatát a párok érdeklődési köre, hobbija határozza meg. Ezek azok az apró finomságok, amik igazán visszaadják a jegyespár személyiségét.
„Volt már 24 fős exkluzív, különleges fekete-arany dekorációban pompázó esküvőm. De nagyon különleges volt az is, ahol a jegyespár dinórajongó volt, emiatt a dekorációba aranyra fújt dinókat csempésztünk, és mindegyik vendégasztalt dinófajtákról nevezte el. A meghívójuk egyedileg kézzel rajzolt kép volt, ami a párt ábrázolta papnő és lovag minőségben, ami egy tarot-kártyára hasonlított” – árulta el a szakember.
A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: Balázs Attila)