Aktuális

Az emberek szóhoz sem jutottak a nagybeteg Bruce Willis láttán

Sorvadáshoz is vezethet a kezeletlen ízületi probléma

A mozgásszervi panaszokkal küzdő betegek sokszor halogatják a szakember felkeresését. A kellemetlen tüneteteket otthoni praktikákkal próbálják kezelni, vagy reménykednek, hogy a panaszok maguktól elmúlnak. A Család-barát egyik állandó szakértője, Moravcsik Bence ortopédus azonban hangsúlyozta, ez a hozzáállás hosszú távon súlyosabb következményeket okozhat.

Az ország minden szegletéből telefonáltak a Család-barát nézői az aktuális adás szakértőjének, Moravcsik Bence ortopéd-traumatológus szakorvosnak. A szakember a megkeresések számára hivatkozva azt mondta, jól látszik, hazánkban sokan küzdenek kisebb vagy nagyobb mozgásszervi problémákkal.

„Visszaigazolást nyert a gyakran hangoztatott mondat, hogy nem szabad halogatni a szakember felkeresését. Fájdalom és mozgáskorlátozottság nélkül élhet, aki időben orvoshoz fordul. Az elmúlt 10 évben ráadásul annyit fejlődött a technológia, hogy például egy protézis már több évtizedig kiszolgálja a betegeket”

– mondta el a gerincgyógyász. Kiemelte, többen érdeklődtek az alagút szindrómáról is. A kellemetlen betegség zsibbadást, érzékvesztést és fájdalmat okoz a kezekben, a karokban vagy a lábakban. E probléma esetén szintén mielőbb érdemes segítséget kérni, mivel ilyenkor nemcsak az érző-, hanem a mozgatóideg is nyomás alá kerül. A zsibbadás pedig előbb vagy utóbb visszafordíthatatlan izomsorvadáshoz vezethet – hangsúlyozta a Család-barát szakértője.

Moravcsik doktor hozzátette, minden mozgásszervi bántalom megelőzhető, illetve probléma esetén enyhíthető, ha odafigyelünk a testsúlyunkra, megfelelő sportot választunk magunknak és olyan ételeket, értendkiegészítőket használunk, amelyek jó hatást gyakorolnak az ízületekre, vázrendszerre. A teljes beszélgetés és a műsor korábbi adásai 60 napig újranézhetők a Médiaklikken.

Család-barát – változatos témákkal és vendégekkel, valamint állandó szakértőkkel minden hétköznap 8:35-től, 9:25-től és 10:55-től a Dunán.

Ajánljuk még