Időjárás

Lecsapott a zivatar Budapestre, térképen mutatjuk elázunk-e később is

Lehet stílusos az is, aki nem a legeslegutolsó trend szerint öltözik

| Szerző: Kisfaludy Nóra
Corata Mónika divattervezővel, a Pomme Verde ruhák megálmodójával beszélgettünk az idei nyár ruhatrendjeiről, öltözködéssel kapcsolatos tévhitekről és arról, hogy akár éveket is fiatalodhatunk, ha színes ruhákba öltöztetjük a lelkünket.
Corata Mónika
Fotó forrása: Corata Mónika/Pomme Verde

Kapcsolódó tartalom

Mi lesz az idei nyár slágere, milyen színek, minták vagy fazonok lesznek az irányadók?

– Azt lehet tudni, hogy idén a nagyon színes ruhák kerülnek előtérbe. Slágerszín lesz a pink, a zöld, a narancssárga, a banánzöld vagy éppen a lila. Nadrágok tekintetében éveken át a skinny fazon hódított, de már tavaly elindult egy változás a bőszárú nadrágok irányába. Persze én mindig azt szoktam mondani: egy dolog, hogy mi a divatos, egy másik pedig, hogy mi áll jól nekünk. Talán azok az idők már elmúltak, amikor valamire azt mondtuk, hogy ez kiment a divatból. Nincs divatjamúlt öltözet. Inkább azt mondanám, hogy bizonyos hullámok vannak, aztán valaki, hol az egyikre ül föl, hol a másikra. Lehet stílusos az is, aki nem a legeslegutolsó trend szerint öltözik.

Fotó forrása: Corata Mónika/Pomme Verde

Mit javasol a teltebb, érettebb hölgyeknek, mit-mivel érdemes variálniuk?

– Óriási hiba, hogy ha valaki egy kicsit molettebb, akkor bő, zsákszerű ruhákat vesz magára, hogy mindenét eltakarja. Hangsúlyozzuk magunkon azt, ami előnyös, és csak a problémás területet próbáljuk eltakarni. Például egy telt keblű nő kerülje a zárt nyakú ruhákat, inkább V kivágású felsőket vagy mell alatt vágott, nem túl bő aljjal rendelkező ruhákat hordjon. Ha valaki nem ismeri a testalkatára vonatkozó trükköket, akkor érdemes elmenni egy szakemberhez, ugyanis csak egyszer kell megtudni, hogy milyen színek és szabásvonalak állnak jól a külsőnkhöz, utána egy életen át alkalmazhatjuk a fortélyokat.

Létezik olyan klasszikus ruhadarab, ami évtizedek óta sláger és sose ment ki a divatból?

– Azt szokták mondani, hogy van az a kis fekete ruha, ami minden hölgynek ott kell legyen a gardróbjában, az örök klasszikus fekete. Aztán ott van a farmer, ami az idők végezetéig divatos marad, szabások jönnek-mennek, de az anyag mindig népszerű lesz. Végül a „tyúkláb” mintát említeném, amit hosszú évek óta bátran hordhatunk, mert sose lesz divatjamúlt.

Fotó forrása: Corata Mónika/Pomme Verde

A világos és élénk színek kövérítik az embert, vagy ez egy tévhit?

– Tény és való, hogy ha egy fehér vagy egy drapp ruháról beszélünk az valóban optikailag úgy tűnhet, mintha szélesítené az embert, mint ahogy a fekete és a sötét színek pedig optikailag karcsúsítanak. Ellenben a színektől, egy narancssárgától vagy egy lilától, nem gondolom, hogy bárki is teltebbnek nézne ki. Sőt! Egy színnel még „csalhatunk” is, ugyanis bizonyos színek akár éveket is fiatalíthatnak az arcunkon, csak meg kell találni a nekünk megfelelőt!

A teljes interjút ide kattintva, a Ridikül.hu oldalon olvashatják!

Kapcsolódó tartalom

Fotó forrása: Corata Mónika/Pomme Verde

Kapcsolódó tartalom

Ajánljuk még