– Jön a karácsony, jön a vásárlási láz, a gyerekeknek az ajándékok, azonban egyre több olyan játékot, babát, ifjúsági könyvet kapni, amelyben elmosódnak a nemek közötti határok, különbözőségek az elfogadás jegyében. Mik a veszélyei ennek a jelenségnek?
– A legnagyobb probléma az az, hogy a szülők sokszor teljesen tudattalanul veszik meg ezeket a játékokat, így elsősorban az ő figyelmüket kell felhívni a veszélyekre. Például több esetben volt már szó a Huggy Wuggy nevű plüssfiguráról, ami nemcsak groteszkül és félelmetesen néz ki, hanem ráadásul azt énekli, hogy „hadd kóstoljalak meg, hadd öleljelek az utolsó leheletedig”. Ha megnézzük ezt a játékot, akkor az összes modalitásunkra hat: meg lehet fogni, helyettesíti a szőranyát. Elvileg a biztonságra, a kisgyerek kötődésére kellene hatnia. Ehelyett a kicsi kap egy agresszív játékot, ami feszültséget kelt benne. Én összességében azt gondolom, hogy ez a játék a kötődés képességét negatívan befolyásolja. Ráadásul, ha az erőszak ennyire elfogadottá válik, akkor validáljuk magát a jelenséget. Például azzal, hogy babakocsiba helyezzük, és a biztonság illúzióját nyújtjuk egy éppen félelemkeltő játékkal.
– De ugyanez történik most a babákkal is… amivel nem is lenne baj, hogy nem tökéletes szőke Barbie-k kerülnek csak a polcokra, mégis a legtöbb babában van valami túlszexualizáltság, nem?
– Pontosan. Nem egy tanulmány született arról, hogy a fiatal lányok testképét hogyan befolyásolta a Barbie baba. Éppen ezért 10–15 éve Barbie-nak meg kellett változtatni a méreteit, mivel ilyen alkatú nő nem létezik.
Közben generációk nőttek fel úgy, hogy ez a testkép ideállá vált, és ennek eredményeképpen meg is érkeztek azok a hölgyek, akik át is operáltatták magukat, kivetették a bordájukat, hogy hasonlítsanak a babához. A mell- és ajakplasztika teljesen általánossá és elfogadottá vált, miközben ezek súlyos műtétek, amik komplikációval is járhatnak. Ahogy a Huggy Wuggy agressziót vált ki, ezek a babák önértékelési zavarokhoz vezethetnek.
Ezért óvva inteném a szülőket hogy ezeket a játékokat tegyék a karácsonyfa alá. Persze hozzá kell tenni, hogy
nem önmagában egy játék vezet súlyosabb pszichés jelenségekhez, hanem mellette a megtartó közeg hiánya.
Ideális esetben a szülő elérhető, a nevelővel lehet beszélni, példaképekre fel lehet nézni, verbálisan és nonverbálisan kapcsolódni lehet referenciaszemélyekhez.
Valeria Valeryevna Lukyanova moldovai születésű, orosz származású ukrán modell és előadóművész, aki tucatszor műtette át magát, hogy Barbie-hoz hasonlítson (Forrás: Facebook, Valeria Valeryevna Lukyanova oldala)– Mesekönyvek, ifjúsági regények is kerülnek a karácsonyfa alá. Nehéz kiválasztani a megfelelőt, és egyre több az LMBTQ-tartalmú gyerek- és ifjúsági könyv a boltok polcain.
– Ott vannak igen, nagyon sokszor a vallásos mesekönyvek mellett elhelyezve. Számomra nagyon érdekes ez a szimbolika, hogy egymás mellett találom őket. Egyre több olyan leírás van, amely egyértelműen kimondja, hogy a genderideológia igazából a vallás helyébe akar lépni az elfogadás és a szeretet jegyében. Több olyan woke-vezetőről is hallani, akik kijelentették, hogy maga a woke feljebb áll minden vallásnál. Ez egyrészt sértő azok számára, akik vallásosak, másrészt butaság. A vallásnak számos pozitív, pszichológiai hatása van, stabil értékrendet közvetít, szimbolikus mesevilága van, a Biblia rávilágít arra, hogy a tetteinknek vannak következményei, nem vagyunk egyedül a világban stb. A hit kérdése kulcsfontosságú, tudományos tények bizonyítják. Egyik vallás nem „jobb” a másiknál, hanem más, de a gyökere ugyanaz a megtartó erő, amelyet támadnak a fentebbi állítással.
A woke esetében ez nem mondható el, hiszen a keretek lebontásáról szól, az identitás magjának megváltoztatásáról. Ha nincs megmutatva az a szülői szabálykészlet, amire a gyereknek pici korától szüksége van, akkor nincsenek határvonalak, és az individuum kerül középpontba.
– Rendben, de a szülők talán a legnagyobb jóindulattal azért veszik meg ezeket az LMBTQ-könyveket, hogy a gyerekeik elfogadóbbak legyenek a nemi identitásproblémával küzdő osztálytársakkal szemben.
– Le kell szögezni, nem az LMBTQ-emberekkel van a probléma, és a zaklatás minden formája elítélendő. Mióta sokat nyilatkozom a témával kapcsolatban, sok LMBTQ-ban érintett személy keresett meg. Egyik sem akar a rivaldafénybe kerülni, többen közülük vallásosak is, sokszor ez is okoz nekik bűntudati nehézséget. Elsődlegesen nem a nemi identitással vagy a szexuális orientációval dolgozunk, ez téves elképzelés, ugyanakkor elengedhetetlenül érintett a kérdés talán minden segítő folyamatban. Sokaknál például kiderül, hogy van olyan korai trauma a háttérben, amellyel érdemes foglalkozni.
A tudomány mai állása szerint is a szexuális irányultságot a környezeti hatások befolyásolják. Arról ne is beszéljünk, hogy az érzékenyítés sokszor olyan tartalmakba kerül bele, ahol nem lenne helye.
Nem is értem, hogy kerül bele Peppa malacba egy egynemű pár, mi célt szolgál, és hogyan támasztja alá a készítő. S mivel a kicsiknek ebben az életkorban – óvodáskor – sokszor nehéz még verbalizálniuk a történetet, nem is tudják megkérdezni, hogy itt mi is történt a mesében. Állítom, hogy óvodáskorban két dolgot kell tudnia egy gyereknek a nemi szerepekkel kapcsolatban.
– Éspedig?
– Azt, hogy anya és apa hogyan néz ki külsőleg, és hogy mi a két nem között a különbség. A másik amit egy gyereknek tudnia kell, hogy az anyai szeretet más típusú mint az apai kötődés és kapcsolat. Kevesen tudják, hogy sok esetben a dackorszak az „apai autoritás” elleni harc. Legalábbis több szerző így érvel, és egyet tudok velük érteni. A kisgyermekkor gondtalanságát erőteljesen beárnyékolja a 24 órás szabálytanulás is, ami teljesen természetes módon frusztrációt vált ki.
– És ahol nincs apa?
– Persze, ott kezdődnek az igazi nehézségek, ahol nincsen senki, aki ezt az apaszerepet betöltheti. Sajnos a woke-nak köszönhetően odáig is eljutottunk, hogy az apákat kvázi kivonta a forgalomból. A bántalmazó apa képével a woke azt sugallta, hogy az apák erőszakosak, akik megmondják a lányaiknak, hogy lányok legyenek, a fiaiknak pedig hogy fiúk legyenek.
A woke elkezdte a médiában sugalmazni azt, hogy a családon belüli erőszakot a legtöbb esetben az apák követik el. Emellett jött egy feminista hullám, ami gyakorlatilag kasztrálta a férfiakat.
Legalábbis erre enged következtetni, amikor gyerekek apjukat feljelentik, mert az nem hajlandó a nemi identitásuknak megfelelő névmást, nevet használni, és ezért meghurcolják a felnőttet. Nem egy férfi kliens érkezik úgy, hogy a családban vagy annak szétesése után kizárólag gazdasági szerepet tölt be a gyermekei életében, nem önszántából. Érdemes lenne már a férfi–nő együttműködés fontosságát kiemelnünk, és nem ellenséget látni a másik biológiai nemben. Több helyen az apákat emelem ki, mert most úgy érzem, erre nagy szükség van, de természetesen ez nem jelenti azt, hogy a férfiak vétlen elszenvedői voltak évtizedeken vagy évszázadokon át tartó folyamatoknak. Mégis, most fegyverletételt és párbeszédet sürgetek a felnövő generációk érdekében, mielőtt késő lesz.
– Mi lesz akkor a dackorszakkal, ha nincsenek apák?
– Kitolódik, a fejlődésbeli szakaszok összezavarodnak. Azt tudjuk, hogy az óvodáskor egyik legnagyobb problémája az ödipális komplexus. A lányok az apjukhoz vonzódnak, a fiúk az anyjukhoz. Mind a két eset szorongást okoz, viszont ez a feszültség része a saját nemű szülővel való azonosulási folyamatnak. Aztán később jön a nemi érés korszaka, kora serdülő és serdülőkorban. Ami nagyon fontos, hogy a szakaszok egymást követik, és ha az egyikben a konfliktus nem oldható fel – nem jó vagy részleges a megoldása –, akkor később „visszacsúszás”, úgynevezett regresszió formájában jelenik meg. Valaki infantilis lesz felnőttkorában, szorongóbb, vagy éppen fizikai tünetek jelennek meg elnyomott, elfojtott, elhárított tartalmak mentén. Ezért nem érdemes, sőt káros például egy óvodában érzékenyíteni, főként károsnak látom a tolerancia, empátia mögé bújtatott, de valójában LMBTQ-érzékenyítést.
– Végre megint együtt lehet a család karácsonykor, nem kell maszk, nincsenek lezárások. Ugyanakkor van háború, energiaválság, infláció. Állandóan küzdeni, megújulni kell. Hogyan hat mindez a tinikre?
– Azt gondolom, hogy a Z és Alfa generációt, ha tudjuk segíteni ebben a klíma- és folyamatos gazdasági válságban azzal, hogy legalább az identitásban ne legyen bizonytalanság, akkor az segíteni fog ebben a „megküzdési versenyben”. És akkor ezeknek a kríziseknek ők lehetnek a nagy nyertesei, amennyiben van pszichológiai rugalmasság és megküzdési stratégia. Ez azonban csak és kizárólag stabil személyiségstrukturális alapokon nyugodva lehet hatékony. Jelen pillanatban azonban pont a megküzdési stratégiát veri szét a woke, a racionális gondolkodás mellett. Miközben az emberiségnek az előbb említett két dologra van a legnagyobb szüksége. Mert a válságoknak nem lesz vége. Ezt lehetne a malmunkra is hajtani, de ahhoz az kellene, hogy a mai szülők generációja meghatározza a kereteket, a határokat, biztonságos környezetet nyújtson, amiben lehet gondolkodni. Személyesen azt hiszem, hogy a legnagyobb szabadság, ha gondolkodni lehet, és ehhez az információk transzparensen állnak rendelkezésre.
– Nem mindenkinek jut szeretetteljes légkör, sokan magányosan töltik az ünnepet, így ebben az időszakban megnő az öngyilkosságok száma. A magány mellett mi lehet enne az oka? Ezek a tragédiák megelőzhetők lennének?
– Eltérők ma már a statisztikai adatok, a befejezett öngyilkosságok száma nem biztos, hogy megugrik ebben az időszakban. Mindenesetre a telefonos lelki elsősegély-szolgálatok hívásai megugranak karácsonykor. A legtöbbször valóban a magány érzetéből fakad az öngyilkossági kísérlet, én ezért is mondom, hogy az ünnepekben egyértelmű szimbolikáját látjuk az elidegenedésnek, aminek a legfőbb okának az instabil identitásokat látom.
Szerintem nem járok messze az igazságtól, amikor azt mondom, hogy Magyarország az elmúlt évtizedben a világ legnagyobb csökkenését érte el az öngyilkosságok számában. Ebben világelsők vagyunk, de erről mégse szólnak a hírek.
Ugyanakkor a fiatalkori öngyilkosságok száma megugrott az elmúlt években, többek között a válságoknak köszönhetően. Összességében egy nagyon elidegenedett társadalmat látunk, amelyen nem segít a szétzilálás, csak az összefogás. A stabilitás a lélekben azt is hozhatná, hogy könnyebben kapcsolódunk, odafordulunk egymás felé, alapvető értéknek tartjuk a valódi kapcsolódást ember és ember között. Számos problémát megoldhatnánk akár azzal, hogy hangsúlyt helyezünk múltunkra, értem ezt transzgenerációsan. A családi narratívák identitásunk fontos részeivé válnak.
Az ünnepet éppen ezért a legjobb egészségvédő és fejlődést hozó tevékenységgel ajánlom tölteni, személyes kapcsolatokkal, beszélgetésekkel és a spirituális énrészünkhöz való kapcsolódással.
Összességében a fiatalok felismerték a személyes kapcsolatok jelentőségét. A gyakorlati munkám során egyértelműen reményt keltő a velük való munka. Abban bízom, hogy a mostani szülő–nevelő generáció felelősségteljesen képes hozzáállni az új világrendhez, bizonytalansághoz, az élet egészét érintő nehézségekhez. Erre minden lehetőségünk és képességünk megvan, éljünk vele.