• Néhány generáció leforgása alatt az amerikai szülők jelentősen megnövelték a gyermeknevelésbe fektetett időt, figyelmet és pénzt. A munka és a karrier összehangolásával zsonglőrködő anyák ma ugyanannyi időt töltenek gyermekeik gondozásával, mint a főállású anyák az 1970-es években.
• Érdemes elengedni, hogy a gyerekek az otthonukon kívül komoly fizikai veszélyeknek vannak kitéve, mert nem ez a valóság. Még akkor sem, ha veszélyesebbnek érzékeljük a világot. Viszont a gyerek autonómiáját korlátozza, nem ad teret az önállósodásnak, ha nem közlekedhet egyedül, ha már erre képes, ha nem találkozhat a barátaival szabadon, felnőtt felügyelete nélkül.
• A gyermekpszichológus az mondta, beszivárgott ez a fajta gyakorlat a magyar családok életébe. Többnyire városi, értelmiségi szülők keresik meg, akik szeretnék tudatosan nevelni a gyerekeiket, folyamatosan aggódnak, túlgondolják a gyerek fejlődését.
• A szakember azt javasolja a gyermek születése utáni nagy szimbiózist követően vissza kellene kanyarodni a felnőtt életbe, a párkapcsolatba, a barátokhoz. Egy KSH adat szerint 100 hivatalos válásból 25-30-ban érintett hat év alatti gyerek. Ez jól mutatja, hogy a kisgyermekes időszak rizikót jelent a párkapcsolatra, ha nem figyelünk magunkra is, ha nem tartunk énidőt.

Anna 11 éves. A nyári szünetet szinte végig tematikus táborokban töltötte, mert szülei szerint kár elpazarolni a nyarat, amikor hasznos dolgokat is lehet tanulni. Igaz, mindez jelentősen megterhelte a családi kasszát, nem volt egyszerű megoldani a logisztikát, de a cél világos: a jövőbe fektetnek. Most, hogy elkezdődött az iskola, a család élete a gyerek órarendje és délutáni elfoglaltságai köré szerveződik. Mert a szülők nem tudják letenni a szorongást, bűntudatuk van, ha nem tolnak alá mindent a sikeres jövője érdekében. Noha példánk képzeletbeli, mindannyian ismerünk ilyen családokat.

Intenzív nevelés

Ma már világjelenségről van szó, de az Egyesült Államokban esik róla a legtöbb szó, ugyanis néhány generáció leforgása alatt az amerikai szülők jelentősen megnövelték a gyermeknevelésbe fektetett időt, figyelmet és pénzt. A munka és a karrier összehangolásával zsonglőrködő anyák ma ugyanannyi időt töltenek gyermekeik gondozásával, mint a főállású anyák az 1970-es években. Pedig a nap továbbra is 24 órából áll. Az amerikai szakirodalom intenzív nevelésnek keresztelte el ezt az irányzatot, amikor a szülők erőforrásaikat nem kímélve folyamatosan azon agyalnak és dolgoznak, miként tudnak jobb jövőt, boldog életet teremteni utódaiknak.

1990-ben írták le először a jelenséget, viszont mára a tengerentúli gyereknevelés domináns modelljévé vált. Egyre többen érzékelik, hogy ez az irány nem feltétlenül jó, de egyelőre ez a norma. Kicsit olyan, mint a dohányzás: bizonyítékok vannak rá, hogy egészségtelen, de nehéz a függőségtől megszabadulni. Nincs ez másképp nálunk sem, az intenzív nevelés gyökeret vert a magyar társadalomban is, elég egy fél órát eltölteni egy játszótéren, hogy megtapasztaljuk.

Sikeres embert kell nevelni?

Nemcsak a gyerek igényeinek folyamatos kielégítéséről, hanem arról a fajta gondoskodásnak látszó életformáról van szó, amikor a szülők 0–24 órában a gyerek életén pörögnek, már óvodában az egyetemi évekre gondolnak, elképesztő mentális és fizikai terheket róva ezzel saját magukra.

A cél egy: optimalizálni, de még inkább maximalizálni a gyerek jövőbeni sikereit, azon dolgozni, hogy a lehető legjobb élete legyen.

„Helikopter anyának” és „buldózer apának” hívja a pszichológia a fenti viselkedésmintákat, az amerikai neveléstudományi szakemberek azt mondják, középosztálybeli családok körében alakult ki a 20. század közepén-végén, hozzájárult az ipari termelésben dolgozók munkalehetőségeinek beszűkülése, a globalizáció, a gyermeklélek sérülékenységéről publikált tanulmányok. Az anyák és az apák szorongani kezdtek, és egyre több munkát fektettek abba, hogy biztosítsák utódaik jövőjét. A 2010-es években már az egész amerikai társadalomban elterjedt ez a szemlélet. A mai családok teljesen másképpen nevelik a saját gyerekeiket, mint ahogy őket nevelték. Néhány évtizeddel ezelőtt a szülők feleennyit sem foglalkoztak a gyerekeikkel, nem volt téma a minőségi idő, egyszerűen élt és működött a család, nem az volt a cél, hogy a gyerekből kihozzák a legtöbbet, állandóan fejlesszék és szórakoztassák, megadjanak neki mindent.

Kiszállni a mókuskerékből

A szakemberek azt mondják, óvatos lépésekkel lehet távolodni a túlneveléstől, érdemes félretenni a minőségi idő meg a szeretet folyamatos kimutatásának kényszerét, el lehet engedni a tanulás állandó ellenőrzését, támogatását és a hasznos időtöltések szorgalmazását.

Nem kell attól rettegni, hogy minden egyes napi döntésünk végérvényes hatással van a gyerekeink fejlődésére.

Érdemes azt is elengedni, hogy a gyerekek az otthonukon kívül komoly fizikai veszélyeknek vannak kitéve, mert nem ez a valóság. Még akkor sem, ha veszélyesebbnek érzékeljük a világot. Viszont a gyerek autonómiáját korlátozza, nem ad teret az önállósodásnak, ha nem közlekedhet egyedül, ha már erre képes, ha nem találkozhat a barátaival szabadon, felnőtt felügyelete nélkül. Az amerikai társadalomnak azzal kellett szembesülnie, hogy a Z generációt már a jogosítvány sem érdekli, anyataxikkal fuvaroztatják magukat a fiatalok, miközben a szüleiknek a vezetői engedély volt az első és legfontosabb belépő a szabad, felnőtt élethez.

Itthon is többet tutujgatunk

A hirado.hu Bojti Andrea gyermekpszichológust kérdezte arról, mit tapasztal, a magyar szülők is hajlamosak az intenzív nevelésre?  A szakember elmondta, valóban beszivárgott ez a fajta gyakorlat a magyar családok életébe. Többnyire városi, értelmiségi szülők keresik meg, akik szeretnék tudatosan nevelni a gyerekeiket.

„Ha nem is állnak ott a gyerek minden lépésénél, mint ahogy a helikopterszülők teszik, mégis megjelenik egy folyamatos túlaggódás, túlgondolása a gyerek fejlődésének. Nagyon pörögnek azon, mi van a gyerekkel, kell-e fejleszteni, vagy nem kell. Másrészt az olcsó árudömpingnek köszönhetően rengeteg holmit vásárolnak, működik ez a fajta kényeztetés. Sokat szoronganak azon is, sérül-e a gyerek, ha rákiabálnak, vagy ha megtiltanak neki bizonyos dolgokat” – fejtette ki a pszichológus.

Bojti Andrea gyermekpszichológus

Hozzátette, ahogy a kicsi dackorszakba kerül, elkezdődik az a működési mód, hogy szeretné az akaratát érvényesíteni. Elindul a meccsezés, és ebben nagyon bizonytalanok tudnak lenni a szülők.

„Javarészt abból fakad ez a mi kultúránkban, hogy most válik szülővé az a generáció, aki a rendszerváltás után született. A mostani harmincas, negyvenes korosztályban még elevenen él az, hogy a szüleiket diktatórikus, poroszos módon nevelték. Egy diktatórikus társadalomban autokratikus módszerrel nevelik a gyerekeket, mert a gyereknevelésben mindig leképeződik az aktuális politikai berendezkedés. Alap megélése ennek a generációnak, hogy rákiabáltak, szigorú volt a tanár, sarokba kellett állni, elcsattant egy-egy pofon. Ezek az élmények a szülőterápiákon mindig előjönnek.”

A szakember azt is érzékeli, abban már tudatosak a szülők, hogy nem akarnak ugyanúgy nevelni, de nem tudják, mit csináljanak helyette.

Átesnek a ló túlsó oldalára, és ráhagyó módon nevelik a gyerekeiket.

„Mindent szabad, legyen az, amit a gyerek akar. Azt is észre lehet venni, hogy sok esetben átveszi a szülő a gyerektől a felelősséget, mert ő csak tanuljon, legyen gyerek” – hívja fel a figyelmet a jelenségre Bojti Andrea.

Kell-e nevelni 24 órában?

A kérdés adott: kell-e 24 órában azon törni a fejünket, hogyan lesz boldog a gyerek? A szülők rengeteg vélt elvárást dédelgetnek, leépítik a felnőtt életüket, mindent alárendelnek a gyereknevelésnek – és nem értik, mitől vannak elfáradva, kiégve. Bojti Andrea azt mondja, az egyszerűbb gyerekkor szemlélete már itthon is ismert, a könyv szerzője leírja, hogy a gyerekeket millió inger veszi körül, ez megterheli a fejlődő agyat.

„Rengeteg a program, sosem vagyunk otthon, ha otthon vagyunk, tele van minden játékokkal, kupi van, nincs tér, hogy pihenjen a gyerek. Megy a képernyőzés, ezek az ingerek folyamatosan izgatják a gyerekeket, és funkcionális figyelemzavarhoz vezetnek. Van a másik helyzet, amikor a szülők pörgetik túl magukat.

Nem születünk anyának és apának, a személyiségfejlődésünknek egy újabb szakasza a szülővé válás.

Teljesen természetes dolog, ha az anya az újszülött csecsemővel megéli a szimbiózist, de ahogy cseperedik a gyerek, ennek lazulnia kell, és megkezdődik a természetes elválási folyamat. Minden gyerek közösségbe kerül, felnő, majd elszakad otthonról. Ha egy szülő megreked ebben a kora kisgyerekkori szakaszban, az egy komoly elakadás a saját személyiségfejlődésében is. Tipikus példája ennek, amikor nem engedi felnőni, mamahotelben marad a gyerek” – fejtette ki a szakember.

A szülők elengedik a felnőtt életüket

A gyerekpszichológus azt mondja, a hozzá fordulók témái között dobogós helyen van a válás.

„Ebben benne van az is, hogy a nagy szimbiózis után vissza kellene kanyarodni a felnőtt életbe, a párkapcsolatba, a barátokhoz. Egy KSH adat szerint 100 hivatalos válásból 25-30-ban érintett hat év alatti gyerek. Ez jól mutatja, hogy a kisgyermekes időszak rizikót jelent a párkapcsolatra, ha nem figyelünk magunkra is, ha nem tartunk énidőt. Közhelynek tűnik, de nem az. Az én nagymamám 55 évesen ment nyugdíjba, anyukám 65 évesen fog. Nagyon sok minden változott az elmúlt évtizedekben, kitolódott a gyerekvállalás, idősek a nagyszülők, nincsen segítség, ez pedig kimerítő. Masszív teher ez a szülőknek, hogy magukra maradnak a gyerekneveléssel.  De ahogy nőnek a gyerekek, vissza kell találni a munkába, egymáshoz,  ez lenne a dolgok rendje” – magyarázza.

Néha le kell lépni

Bojti Andrea azt mondja, muszáj tudatosan foglalkozni azzal, hogy elengedjék a szülők a túlzott elvárásokat, megengedjék maguknak a pihenést.

„A túlterhelés és a kiégés magától nem fog megoldódni. Csak akkor, ha eldöntöm, hogy elmegyek egyedül vásárolni, sétálni, felhívom a barátaimat, elmegyünk kávézni. Azt látom a szülőkön, amikor meglenne a lehetőség, sokan akkor sem tudnak lelépni. Ennek több oka is van, de azt gyanítom, hogy ott lesz valamilyen elakadás. Ha egy anyuka azt érzi, hogy az ötéves gyermeke mellől nem tud elmenni egy éjszakára, elgondolkodtató, miért van ennyire a gyerek függésben az anyától. Nem biztos, hogy nagy dolgokra kell ilyenkor gondolni, lehet, hogy csak annyi történt, az anya elveszett a taposómalomban.”

Azt is hozzáfűzte, a környezet még mindig nagy nyomást helyez az anyákra az ítélkezéseivel, hogy bezzeg körmöshöz van ideje elmenni.

„Nemrégiben egy bölcsis gondozónő írt az oldalamon arról, hogy milyen szomorú az, hogy sok bölcsis gyerekek anyukája otthon lógatja a lábát a kistestvérrel. Ez a szemlélet nagyon káros, mert nem láthatunk bele a családok életébe, miért döntöttek így. Az is mélyen gyökerezik a közgondolkodásban, hogy régen nem volt ilyen urizálás, hogy szülés utáni depresszió meg mosógép sem volt, a mai anyáknak minden sokkal könnyebb.”

Fotó: Shutterstock

Kétségtelen, hogy a gépesített háztartások meggyorsítják a munkát, de ma egy családnak sokszor több holmija van és programja van, mint két generációval korábban.

A világ megváltozott, soha korábban nem kellett ennyi ellentmondó információval megküzdenie a szülőknek a gyereknevelést illetően, mint ma.

A közösségi oldalakon megjelenő csoportnyomástól nem könnyű függetleníteni magát senkinek. A globális nevelési trendek begyűrűznek Magyarországra is, a középosztálybeli szülők már idehaza is komoly erőket mozgatnak meg a legjobb óvodákért, iskolákért, rengeteg pénz áramlik a magánoktatásba. De érdemes lenne észrevenni, amire az amerikaik már kezdenek rájönni, hogy szorongva, meggyötörten, kiégve egész biztosan nem lehet boldog gyerekeket nevelni.

A kiemelt kép illusztráció.