logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Ismét világbajnoki dobogóra készül az 53 éves dzsúdóikon 

| Szerző: hirado.hu
“Soha nem kell feladni a sport és a versenyzés iránti szenvedélyt” - üzeni a sportrajongóknak Haja János, aki 2014-ben második helyezést ért el a Judo World Masters világbajnokságon. A dzsúdóikon most újra kvalifikált a nagy megmérettetésre, küzdelme pedig megkoronázhatja 45 éves pályafutását.

Kitartás, tisztesség és alázat – így foglalja össze a számára legfontosabb értékeket Haja János, a Létavértes Boreko Dzsúdóklub edzője és versenyzője, aki pályafutása során halmozta a nemzetközi sikereket.

Az 53 éves férfi 1977-ben kezdett dzsúdózni. Az eltelt évek során korosztályos magyar bajnoki érmeket nyert, de világjátékokon, Spartakiádon is eredményesen szerepelt. Ma már edzőként a következő generáció kinevelésével foglalkozik, nekik szeretné átadni az évek során elsajátított gondolkodásmódját.

“2014-ben második lettem a Judo World Masters világbajnokságon, azóta nagy vágyam volt újra megmérettetni magam ezen a versenyen. Az elmúlt években ez részben a pandémia, részben a szponzorok hiánya miatt elmaradt. Szerencsére idén ismét lehetőségem nyílt rá, hogy nevezhessek. Azt tudni kell, hogy már a kvalifikáció is rengeteg felkészülést igényelt, de a legjava még hátra van. Mondhatnánk, hogy életműdíjat szeretnék elnyerni” – mondja a sportoló.

Görcsoldó lúgos ásványvíz segíti a felkészülésben

Haja János az M5-ös, 48 – 53 év közöttiek mezőnyében indul a nagyszabású versenyen, olimpiai érmesek és világbajnokok között. Azt tudni kell, hogy a dzsúdót akár hetven-nyolcvanéves korig is lehet művelni, ha a sportolónak megvan az ehhez megfelelő fizikuma. A bajnok állítja: az erőnlét, a technika és a rutin mellette szól, hiszen 45 év tapasztalata áll mögötte.

“A gyorsaságom, küzdeni akarásom a régi, csak a súlyom gyarapodott. De fiatalon még nem voltam ilyen rutinos és taktikus. Most már megfontoltabb vagyok, be tudom osztani az energiámat, az erőnlétemet, állóképességemet. Szponzorom, a Pannónia Kincse ásványvíz pedig rengeteget segít a felkészülésben” – teszi hozzá.

A kemény dzsúdóedzésekkel járó erőkifejtés következtében ugyanis néhány percen belül beindul a savasodás, aminek hatására az ember görcsölni kezd.
Ha azonban a sportolók lúgos kémhatású ásványvizet fogyasztanak, az eleinte sokáig kitolja, majd végül teljesen meg is szünteti ezt a kellemetlen jelenséget.

“Ilyenkor egy gyufaszálat nem tudok megfogni edzés után, úgy be van görcsölve a kezem. De mivel folyamatosan fogyasztom ezt az ásványvizet, mostanra egyáltalán nem hátráltat a savasodás a felkészülésben” – magyarázza Haja János.

forrás: Pannónia Kincse

Mi lehet a fokozatos javulás oka?

“A lúgos ásványvíz fogyasztásával idővel a szervezetben tárolt savak mértéke is csökken, így gyakorlatilag megszünteti a savasodást. Habár a Pannónia Kincse ásványvíz nem esik a gyógyvíz kategóriába, pozitív élettani hatásai miatt nemcsak a mindennapi embereknek, de a sportolóknak is kifejezetten ajánlható” – mondja Nagy Gyula, a Pannónia Ásványvíz Kft. tulajdonosa.

A “legmagyarabb ásványvíznek” is nevezett Pannónia Kincse ásványvízet a kalocsai motívumos logójáról ismerhetjük meg. Jótékony hatása mellett tisztább és sterilebb is, mint a savas vizek. Alacsony nátriumsó-tartalma pedig kifejezetten szívbarát. Nem véletlen, hogy az ásványvíz a 2021-es nemzetközi NIVEX gálán, azaz a Nemzetközi Vízexpón is első helyezést nyert el.

“Igazán példaértékűnek látom János célkitűzését, és az életmódját, amit emögé rendelt. A dzsúdó olyan sport, ahol könnyen történik baleset, hatalmas munka van abban a koncentrációban, amit egy-egy ilyen mérkőzésen a sportolók tanúsítanak, mind fizikailag és szellemileg is. Fontosnak tartom kiállni a hozzáállása mellett.”- magyarázza Nagy Gyula, aki Haja János szponzora is egyben. Majd folytatta:
“Óriási dolognak tartom, hogy Haja János nem csupán aktív ebben az életkorban, hanem elképesztő erőbedobással küzd a maga korosztályában. Ezt igazolja a kvalifikáció, hiszen már a versenyre való kijutás érdekében is két dobogós helyezést kellett elnyernie. Igazi ‘életműdíj’ lehet most az övé. ”

Keresik a partnerüket

“Nagyon fontosnak tartjuk a társadalmi felelősségvállalást. Innen jött Jánosnak az az ötlete, hogy a 2013-14-ben a Judo World Masters világbajnokságon viselt ruhadarabot felajánlja, melyben ezüstérmes lett és valamilyen fajta licitre bocsássuk. A befolyt összegből a debreceni gyermekklinikát támogatnánk legszívesebben. Ennek a folyamatnak a lebonyolítására keressük partnerünket.” – meséli újabb célkitűzésüket Nagy Gyula.

Ajánljuk még