logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Rosszabbul alhatunk nyáron, elmondjuk, mit tehetünk ellene

A megnövekedett világos órák hatnak a cirkadián ritmusra, vagyis a test belső órájának a közvetítésével az alvás-ébrenlétünk változásaira.

 

Az előrejelzések szerint hosszú és forró nyárra számíthatunk. Ez jelentősen befolyásolja az „alvókánkat”, a szélsőséges meleg kifejezetten nehezíti az alvást. A megnövekedett világos órák hatnak a cirkadián ritmusra, vagyis a test belső órájának a közvetítésével az alvás-ébrenlétünk változásaira. Minél tovább érzékeljük a fényt, a szabályozó belső óránk annál tovább jelzi, hogy még nem érkezett el az alvás ideje. Amint azonban sötétedik, a melatonin, az alvásunkért felelős hormonok jelzik: ideje aludni. Ez akkor is így van, ha mesterséges eszközökkel, a világítással igyekszünk az ébrenlét óráit meghosszabbítani – olvasható a Magyar Alvás Szövetség közleményében.

Nyáron a melatonin szekréciójának ideje rövidebb, ez csökkentheti a nappali fittséget, növelheti a fáradtságot, éjszaka gyakrabban felébredünk, az alvásunk töredezetté válhat. Mindezek mellett a mindennapi közösségi együttlétek intenzívebbé válásának is szerepe van abban, hogy kevesebbet, és nyugtalanabbul alszunk, mint a korábbi hónapokban.

A megfelelő alváshigiénés szabályok, mindenekelőtt a lefekvési és ébredési idő következetes betartásával, az alvási körülmények gondos kialakításával, és a napi pszichés terhek csökkentésével mi magunk is sokat tehetünk a jó alvásunkért – hangsúlyozta G. Németh György, a Magyar Alvás Szövetség elnöke.

Az országos szervezet alvás orvosi rendelője nyári készenlétben dolgozik, a Budapesti Alvásközpontban folyamatosan fogadják és kezelik a rászorulókat.

Ajánljuk még