Krisz Rudi vallomása: Hiába írok jó dalokat, félrerakom őket

| Szerző: hirado.hu
Már hatévesen tudta, hogy életét a zene határozza majd meg – árulta el az énekes, zenész, dalszerző az M2 Petőfi TV Esti Kornél című műsorának vendégeként. Krisz Rudi közelgő 45. születésnapja és jubileumi koncertje mellett pályafutásáról is mesélt. Az énekes őszintén beszélt arról, hogy bár ma is születnek jó dalai, gyakran elbizonytalanodik, és végül félrerakja őket.

„Apunak volt egy rockzenekara, ő volt a dobos. A testvérének van két fia, nekem pedig egy bátyám. Három-négy évesek lehettünk, amikor testvéremmel és unokatestvéreimmel rendszeresen vittek minket a próbákra. Ekkor fogalmazódott meg bennünk, hogy mi is ezt szeretnénk csinálni. A mai napig együtt zenélünk és együtt járjuk az országot” – mesélte.

Krisz Rudi már gyerekként otthonosan mozgott a reflektorfényben. Gyermekszínészként olyan ismert művészekkel dolgozott együtt, mint Keresztes Ildikó és Mikó István. Később Szikora Róbert figyelt fel rá, akivel mindössze tízévesen elkészítette második albumát. Úgy érzi, különösen szerencsés gyermekkora volt, hiszen szülei soha nem erőltettek rá semmit. „Burokban éltem a gyerekkoromat, és ebben a burokban élek azóta is. Szerencsés vagyok. Nem volt semmilyen elvárás, hagyták, hogy azt csináljam, amit szeretek” – fogalmazott.

A zongoratudást is szüleinek köszönheti, amely később váratlanul fontos kapaszkodóvá vált az életében. Bár a 2000-es évek elején az ország egyik legsikeresebb előadója volt, néhány évvel később egyre kevesebb felkérése lett. Mindezt nem élte meg tragédiaként, inkább új lehetőséget keresett. Több száz jelentkező közül választották ki énekes-zongoristának egy luxushajóra, ahol végül nyolc évet töltött. „2006-2007 körül éreztem, hogy egyre kevesebb a fellépés. Nem éltem meg rosszul, egyszerűen másként zenéltem, elmentem egy hajóra dolgozni. Akkor már öt nagylemezem megjelent, de úgy éreztem, nem tudok megújulni, kicsit a nevem is megkopott. Jöttek az új hangzások, és azt éreztem, hogy belefáradtam. Amikor nyolc év után leszálltam a hajóról, elkezdtem újfajta dalokat írni, más hangszínen énekelni, és ismét sikeres lettem, ami a mai napig tart” – idézte fel.

A műsorban szóba került a szeptemberi születésnapi koncert is, amelyet közös ünneplésként tervez. Az énekes arról is beszélt, hogy bár folyamatosan ír dalokat, ma már sokkal kritikusabb önmagával, mint fiatalon. „Húszévesen azt éreztem, hogy jó dalszerző vagyok. Most írok egy jó dalt, hallgatom, de látva, milyenek a sikeres előadók dalai, elbizonytalanodom. Sokszor azt érzem, hogy elmegy az önbizalmam, ezért inkább félrerakom” – vallotta be. „Szeretnék olyan dalokat alkotni, amelyeknél ugyanazt a magabiztosságot érzem, mint a régi slágereimnél” – fogalmazta meg jövőbeli vágyát az énekes.

A beszélgetés újranézhető a Médiaklikken.

Esti Kornél – hétköznap esténként az M2 Petőfi TV műsorán.

Kiemelt kép: Krisz Rudi (Fotó: MTVA)

Ajánljuk még