Szabó Zsófi korábban az RTL Reggeli című műsorának egyik arca volt, majd 2025-ben távozott a csatornától, akárcsak Miller Dávid. Ezt követően csatlakozott a TV2 csapatához – közölte a Telex.
A műsorvezető korábban a Demokratának adott interjújában beszélt közéleti szerepvállalásáról és politikai nézeteiről is. Elmondása szerint már 2002-ben kialakult benne a Fidesz iránti szimpátia, ugyanakkor hosszú ideig nem foglalkozott aktívan politikával. Az elmúlt években több kormánypárti rendezvényen is részt vett, köztük a kötcsei pikniken és a Békemeneten.
Az interjúban arra is kitért, hogy a TV2-höz való szerződését szakmai és személyes szempontból is pozitív változásként élte meg. Mint fogalmazott, az RTL-nél „fuldokolt,” míg a Mokkában „hazaérkezett.” Korábban azt is nyilatkozta, hogy az RTL-nél kevés feladatot kapott.
Kiemelt kép: Szabó Zsófi (Fotó: Facebook)











