Kiss László még tízéves sem volt, amikor figyelme a csillagászat felé fordult egy könyv magával ragadó képeinek hatására. A neves csillagász további két meghatározó pillanatot elevenített fel a stúdióban, amelyek pályára állították: „Kaptam egy távcsövet, amelynek segítségével életemben először megláthattam a Hold krátereit, majd ezt követte, hogy egy zseblámpával kiálltam az ég alá és világítottam felfelé, elképzelve, hogy fotonokat küldök fénysebességgel kifelé” – mesélte a kutatóprofesszor, aki elárulta, hogy gyermekként lelkes nézője volt a Deltának.
Kiss László, Széchenyi- és Prima Primissima-díjas fizikus, csillagász, a Delta állandó vendége (Fotó: MTVA)A HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatója az előadássorozatai mellett örömmel vendégeskedik a Dunán látható tudományos-ismeretterjesztő műsorban. Kiss László évek óta kiemelt figyelmet fordít a nagyközönség megszólítására, a tudományos ismeretek közérthető átadására. A nézők legutóbb az 5. évad Szél című epizódjában láthatták, amelyben a napszél jelenségét mutatta be.
A Delta továbbra is a tudományos élet legjavával jelentkezik vasárnap délutánonként, és a magyar tudomány ünnepe alkalmából „csopás” élményt kínál. A tudományos-ismeretterjesztő műsor egy héten át tartó játékával családi belépő nyerhető a Csodák Palotájába. Közép- és Kelet-Európa első interaktív tudományos játszóházában Holdjáró, Tükörlabirintus, logikai játékok és látványos kísérletek várják a szerencséseket. A részvételhez a műsorral kapcsolatos kérdésre kell helyesen válaszolni a Duna közösségi oldalán november 5-én és 7-én, részletek a Médiaklikk.hu-n találhatók.
Kiemelt kép forrása: MTVA











