A magyar animáció napjához kapcsolódva láthattak riportot Rofusz Ferenc rendezővel az M2 Petőfi TV Esti Kornél című műsorában. Nevéhez fűződik A légy című 1980-ban bemutatott magyar rajzfilm, amelyért 1981-ben Oscar-díj nyert a legjobb animációs rövidfilm kategóriában. Az alkotás egy-egy fázisrajzát a közmédia karitatív, Jónak lenni jó! kampánya számára rendszeresen felajánló rendező a műsorban elmesélte: annak idején úgy lehetett egy filmötlet megvalósításához engedélyt kapni, ha előre bemutatták egy bizottságnak az alkotás húsz-ötven rajzból álló tervét. A történet egy légy szemszögéből mutatja a világot, amint betéved a házba, ám végül nem menekül balsorsától.
„A film készítése közben egyik kollégám azonban azt javasolta, mi lenne, ha a légy szembe fordulna üldözőjével, nagy csattanás után elsötétülne a kép, majd azt látnánk, hogy a zümmögő túlélte és az őt kergető férfi el van terülve a földön.”
„Ezt is megrajzoltuk, de mivel ez nem az elfogadott verzió volt, ki kellett javítani. A kópiát megsemmisítették és soha többet nem tudtuk levetíteni, megmutatni a közönségnek” – mesélte a Magyar Szent István-renddel és Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas rajzfilmrendező, ám az Esti Kornél nézői láthatták a tervezethez készített rajzokat.

„A léggyel kezdtem a karrieremet” – mondta az alkotásért 1981-ben Oscar-díjjal elismert rendező, amely kapcsán úgy fogalmazott, egyszerre volt a legboldogabb és a legcsalódottabb ember, amikor ugyan megnyerte, de át nem vehette a díjat. „45 éves már ez az animáció, arra gondoltam – lezárva ezt a munkásságot – esetleg elkészítek még egy filmet. A szubjektív kamerát ezúttal nem a légyre, hanem magamra tenném” – árulta el terveiről, hozzátéve: az ezúttal tízpercesre tervezett mű komoly kihívás, hiszen több mint nyolcezer rajzot kell hozzá elkészíteni.
Az Esti Kornél teljes riportja újranézhető a Médiaklikken.
Kiemelt kép: Rofusz Ferenc (Fotó: MTVA)











