„Eleinte focizni szerettem a zenélés mellett. Volt egy próbálkozásom a Dunakanyar Sportegyesületnél, szívesen lettem volna kapus, mivel ott is fontos a ritmusérzék, de szerintem nekem így volt megírva a csillagokban, hogy zenéljek, mert anyai és apai ágon is a véremben van. Az idő legalábbis azt igazolta vissza, hogy ez az én valódi hivatásom” – kezdte az Önök kérték vendégeként Heatlie Dávid. Hozzátette, mindig élvezte, hogy édesanyjával tarthatott gyerekként a turnéállomásokra, akkoriban még a család hörcsögét is magukkal vitték a fellépésekre. Amikor azonban nagyobb lett, már nem a takarásból, hanem a dobok mögött figyelte édesanyját.
„Próbáltam terelgetni őt azzal, hogy sok zenét hallgattunk, könnyű- és klasszikus zenei koncertekre vittem, és beírattam zeneiskolába is. A tanulásban kellett olykor noszogatni, mert a zene jobban lekötötte. Még csak 14 éves volt, amikor eldőlt, hogy ő lesz a dobosunk” – idézte fel büszkén Csepregi Éva a Duna műsorában. Hangsúlyozta, eleinte kissé féltette fiát a zenészléttől, elsősorban tanulmányai háttérbe szorulása miatt, másfelől tartott tőle, hogy a Neotonnal járó elfoglaltságok gátat szabhatnak Dávid saját zenei kiteljesedésének. Fia azonban nem hanyagolta el az iskolát és szólókarrierje bizonyíték arra, hogy egyedül is kíváncsi rá és dalaira a közönség.
A teljes beszélgetés újranézhető az Önök kérték Médiaklikk-oldalán, amelyen 60 napig elérhetők a korábbi adások is.
Önök kérték – hétköznaponként 15:30-tól Tótfalusi Fannival a Dunán.
Kiemelt kép forrása: MTVA











