Az Emilia Pérez című zenés bűnügyi dráma nagy esélyese volt a legjobb film kategória díjának elnyerésére a hétfő hajnali Oscar-gálán – ahol összesen 13 kategóriában jelölték a filmet –, miután a cannes-i filmfesztiválon nagy sikert aratott.
Úgy tűnik azonban, hogy a múlt héten jelentősen romlottak a film esélyei, miután az X közösségi oldal felhasználói régi posztokat tártak fel a film sztárjáról, Karla Sofía Gascóntól.
Egy újságíró ugyanis megtalált és lefordított több, 2016 és 2020 közötti írt spanyol nyelvű bejegyzést, amelyeket a színésznő írt. Ezekben Karla Sofia Gascón az iszlámot „az emberiség fertőzésének melegágyaként”, George Floydot pedig „drogfüggő szélhámosként” jellemezte – adta hírül a Reuters.
Gascón azóta elnézést kért bejegyzései miatt, azonban a személye körül kialakult botrány sokat árthat a film esélyeinek a hírügynökség szerint. A színésznő az utóbbi időben kerülte a nyilvánosságot, de azt mondta, hogy a vasárnapi Oscar-gálán ott lesz.
De nem az Emilia Pérez az egyetlen alkotás, amelyet viták öveznek.
A brutalista című film rendezőjének, Brady Corbetnek például amiatt kellett megvédenie az alkotását (amelyben az Oscar-esélyes Jancsó Dávid is közreműködött), hogy a filmben mesterséges intelligenciát is felhasznált ahhoz, hogy Adrien Brody és Felicity Jones magyar nyelvű párbeszédeit tökéletesítse.
Kapcsolódó tartalom
A brazil Fernanda Torres pedig – akit a legjobb színésznőnek jelöltek az Én még itt vagyok című filmben – azért kellett bocsánatot kérjen, mert 17 évvel ezelőtti úgy jelent meg egy brazil tévéműsor komikus jelenetében, hogy feketére volt mázolva (amit sokan sértőnek, rasszista indíttatásúnak tartanak az afroamerikaiakkal szemben a tengerentúlon).
Nemrég arról is írtunk, hogy milyen ajándékcsomagot kapnak majd a gála résztvevői, erről itt olvashat.
Kiemelt kép: Karla Sofía Gascon az 50. Cesar Filmdíj átadó ünnepségén a L’Olympiában, Párizsban, 2025. február 28-án. Forrás: Pascal Le Segretain/Getty Images.