Aktuális

Bombariadó volt Székesfehérváron, Cser-Palkovics András is megszólalt

Takács Katalin születésnapján legnagyobb vágyáról mesélt

A Jászai Mari-díjas színművészt a Duna Családi kör című műsorának élő adásában köszöntötték fel születésnapján, amely kapcsán megfogalmazta, sok mindenért hálás lehet, de egy nagy álmát még szeretné megvalósítani.

A 70. születésnapja óta nem szervez ünnepséget, de mindig jól esik neki, hogy szerettei, kollégái és a közönség gondolnak rá, Takács Katalint születésnapján most a Duna Családi kör című műsorában köszöntötték. A színművész elárulta, ebben az időszakban leginkább egy dologgal lepi meg magát: a kedvenc cukrászdájában egy szelet Eszterházy-tortát vásárol, amit minden évben megenged magának. Finomított cukros ételeket ugyanis csak ritkán fogyaszt, hiszen odafigyel az egészségére, de ilyenkor enged a csábításnak.

Mint mondta, hálás a sorsnak, hogy aktív lehet: színházi és filmes munkái is vannak, a tavalyi év különösen kedvező volt számára. „Ritkán volt olyan jó évem, mint amilyen 2024 volt. Három csodás főszerepet alakíthattam, amelyekre rendkívül büszke vagyok, és egy fantasztikus új mozifilmben is szerepeltem” – mesélte Takács Katalin, majd hozzátette, az idei évben nem ígérkezik annyira sűrűnek a munka, így több időt tölthet unokájával.

„Tamarának hívják, hároméves, gyönyörű, okos és érzékeny kislány. Mamának, mamuskának vagy Katinak szólít. Az, hogy megérkezett a családunkba, hatalmas öröm számomra. Van, hogy nálam alszik, és sokat kirándulunk együtt” – osztotta meg a művész, aki igyekszik minél több időt tölteni a természetben. Bár Budapesten él, nagyon vágyik arra, hogy idővel zöldebb környezetbe költözhessen. A természet közelsége mindig is fontos volt számára, hiszen a 90-es években sok időt töltött Vérteskozmán, ahol rendszeresen túrázott. Bízik benne, hogy egy nap teljesülhet az álma és vidéken élhet. A teljes beszélgetés újranézhető a Családi kör Médiaklikk-oldalán.

Családi kör – hétköznap délutánonként 13:45-től és 15:15-től a Dunán.

Kiemelt kép: Takács Katalin (Fotó: MTVA/Családi kör)

Ajánljuk még