A Csehov klasszikusából, a Megafilm Service és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) koprodukciójában, a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült tévéfilm premierje január 22-én lesz a Dunán. A rendszerváltás környékén játszódó Ványa bácsi – Buborékkeringő televíziós bemutatója kapcsán az egyik főszereplőt, Jakabot alakító Szervét Tibor a Duna Család-barát című műsorában hangsúlyozta, pályafutása alatt többször nyílt módja színházban Csehov-művet színpadra vinni, jelenleg is játszik a tévéfilm alapjául szolgáló azonos című darabban a Thália Színházban.

„A film forgatókönyvírói új tulajdonságokkal ruházták fel a karaktereket, más dimenziót adva ezzel a szerepeknek. Jakab esetében belekerült egy megszállott elköteleződés, hogy megírja élete nagy művét, ami plusz ízt ad történetének a színpadi Csehov-szerephez képest”
– mondta a Jászai Mari-díjas színművész filmadaptáció kapcsán.
Szervét Tibor Szerencsés Jakab szerepében, a birtok örök megmondóemberét, egy nárcisztikus, mégis magával ragadó személyiséget alakít. Ő az ünnepelt színházi kritikus, akinek meggyőződése, hogy méltatlanul félreállították. Körmondataiban az első szavak rendszerint ütik az utolsót.
Kapcsolódó tartalom
A színművész megosztotta a premier előtti bemutatón átélt nézői élményét is.
„Öröm volt nézni a filmet, csodálatos operatőri munka és zene támogatja meg a történetet”
– fogalmazott Szervét Tibor a Dunán január 22-én 21 órától látható Ványa bácsi – Buborékkeringő kapcsán. A premiert megelőzően a csatorna a forgatás kulisszatitkait is megmutatja a nézőknek, január 15-én 21 órától az Így készült a Ványa Bácsi – Buborékkeringő című werkfilmet tűzi műsorára.
A teljes beszélgetés újranézhető a Család-barát Médiaklikk-oldalán.
Kapcsolódó tartalom
Ványa bácsi – Buborékkeringő – országos tévépremier január 22-én 21 órakor a Dunán.
Így készült a Ványa Bácsi – Buborékkeringő werkfilm január 15-én 21 órától a Dunán.
Kiemelt kép: Szervét Tibor (Fotó: Megafilm Service)