A magánélet mellett a munka is összeköti Tóth Verát és férjét, Pauli Zoltánt. Az énekes és a gasztroszakember több sikeres közös rendezvényt hívott életre a minőségi szórakozás és étkezés jegyében. A gasztronómia élvezete hétköznapjaikban is nagy szerepet kap – osztották meg a Duna délelőtti magazinműsorának vendégeiként.
„Egy hónappal ezelőtt volt az első házassági évfordulónk, amit úgy ünnepeltünk, hogy elmentünk vacsorázni. Mindig így tartjuk meg az évfordulókat, a születésnapokat vagy a névnapokat. Ha a naptárban több névnapunk is van, azokat is” – jegyezte meg Tóth Vera.
Pauli Zoltán azzal folytatta, hogy mindig időt szakítanak a közös pillanatokra, de helyzetüket bonyolítja, hogy jelenleg kétlaki életmódot élnek: a főváros és Palkonya között ingáznak. Habár vonzza őket a vidéki életmód, Tóth Verát a munkája egyelőre Budapesthez köti.
Az énekes gőzerővel belevetette magát a munkába a Junior díjas tenoristával, Rab Gyulával, aki nem csak hazánkban sikeres: a müncheni Staatstheater am Gärtnerplatz társulatának szólistája.
„Nagy valószínűséggel nem lesz belőlem operaénekes, de nagyon izgalmasnak találom a cross-overeket, szerintem ez a zene jövője. Gyulával szívesen dolgozunk együtt, vágyunk, hogy legyen egy karácsonyi duettünk” – tette hozzá az Artisjus-díjas előadó. A teljes beszélgetés újranézhető a Család-barát Médiaklikk-oldalán.
Kapcsolódó tartalom
Család-barát – hétköznaponként 9:35-től és 11:10-től a Dunán.