Aktuális

Befagyott szélvédő? Itt a NASA mérnök tuti tippje, amivel pillanatok alatt kiolvaszthatjuk

Kiderült, mi okozta az Extrém fogyás sztárjának halálát

| Szerző: hirado.hu
Brandi Mallory, az Extrém fogyások című népszerű televíziós műsor sztárja 40 éves korában hunyt el.

A TMZ által hétfőn megszerzett boncolási jegyzőkönyv szerint a valóságshow sztárja az elhízás szövődményei miatt halt meg. A lap szerint Brandinek meg volt nagyobbodva a szíve és emelkedett vérképe prediabéteszre utalt.

Halála idején Mallory szervezetében marihuánát és alkoholt is találtak, de ezek a tényezők nem járultak hozzá a halálához. A sminkmesterként dolgozó Brandi november 8-én hunyt el vacsora után egy atlantai Chipotle gyorsétteremlánc parkolójában.

Egy közeli csemegebolt tulajdonosa elmondta a rendőrségnek, hogy november 9-én reggel egy magányos kocsit vett észre egy bevásárlóközpont parkolójában, de úgy látta, hogy a benne ülő nő alszik. Később a nap folyamán azonban aggódni kezdett, mivel az autó még mindig nem mozdult el a helyéről.

Kapcsolódó tartalom

Mallory 2014-ben indult a népszerű műsor negyedik évadában. Egy 2018-as interjúban elárulta, hogy azután döntött úgy, hogy csatlakozik az Extrém fogyások műsorhoz, hogy az egyik testvére 29 éves korában meghalt. Brandi közel 70 kilótól szabadult meg a műsornak köszönhetően.

Ajánljuk még