Aktuális

Eltépett papírszalagként hullott alá az újra összeomló híd: videón ahogy pillanatok alatt semmivé lesz

Keserves diagnózist kapott a Bűbájos boszorkák rákkal küzdő színésznője

| Szerző: hirado.hu
Shannen Doherty közösségi oldalán megtörten osztotta meg követőivel, hogy a betegség, amellyel évek óta harcol, most átterjedt az agyára is.

A Beverly Hills 90210 és a Bűbájos boszorkák 52 éves sztárja a minap Instagramon árulta el rajongóinak, hogy mellrákos sejtjei átterjedtek az agyára is, ezért sugárterápiával kezelték.

A színésznőn január 5-én CT-vizsgálatot végeztek amely kimutatta, hogy a rákos sejtek megtámadták az agyát. A mellrák azon daganatos betegségek közé tartozik, amelyek a legnagyobb valószínűséggel vezetnek agyi áttétekhez. Shannen elmondta, hogy január 12-én esett át az első sugárterápián, és nagyon fél, annak ellenére, hogy nagyszerű orvosi csapat áll mögötte.

„Rendkívül klausztrofóbiás vagyok, és sok minden történt már velem az életemben. Szerencsés vagyok, mert nagyszerű orvosok viselik gondomat. De ez a félelem, a zűrzavar, a kilátástalanság… így nézhet ki a rák.”

Shannen 2019-ben tudta meg, hogy negyedik stádiumú mellrákja van, először 2015-ben diagnosztizálták a betegséggel.

Kapcsolódó tartalom

A kórral való küzdelme mellett a színésznőnek egy válást is át kellett vészelnie. A Bűbájos boszorkák sztárja áprilisban szakított férjével, a 48 éves Kurt Iswarienkóval. Ugyan Shannen nem nyilatkozott a témában, de a színésznő képviselője azt állította, hogy Kurt ügynökének „szorosan köze volt” az egykori pár szakításához.

Ajánljuk még