Aktuális

Két hadihajót küld az indo-csendes-óceáni térségbe Németország jövőre

Szándékos és becstelen bosszú, amit Angelina Jolie tett Brad Pitt-tel

| Szerző: hirado.hu
A színésznő eladta a közös borászatuk rá eső részét, amiről Brad Pitt csak utólag értesült.

Angelina Jolie és Brad Pitt 2008-ban 40 millió euróért vásárolta meg a 17. századi Miraval-kastélyt a hozzá tartozó 500 hektár földdel, benne 50 hektár szőlővel a dél-franciaországi Bignole térségében, ahol a pár egykor a nyarakat töltötte.

Válásuk után azonban a közös üzlettől is meg akart szabadulni a színésznő, aki 2021-ben eladta az 50 százalékos részesedését. Amikor a pár megvásárolta a Miravalt, állítólag egyezséget kötöttek, hogy soha nem adják el személyes érdekeltségeiket a cégben a másik beleegyezése nélkül. Így Pitt úgy döntött, pert indít.

Brad a keresetében azt állítja, hogy Angelina 2021 októberében a tudta nélkül adta el a saját részesedését, melyhez Brad hozzájárulása is szükséges lett volna. A színész szerint Angelina ezt annak tudatában tette, hogy az új tulajdonosok megpróbálják átvenni a cég irányítását, valamint megvétózzák Pitt törekvéseit az üzletben, amelynek fejlesztésében nagy szerepe volt. A dokumentumok szerint az új tulajdonosok megakadályozták abban, hogy a villát magánlakásként is használja, miközben Brad továbbra is dollármilliókat fektet a cégbe. A színész most kártérítésért perel és azt akarja elérni, hogy a bíróság nyilvánítsa semmisnek a tavalyi adásvételt.

„A milliárdos vásárló egy orosz vodkamárka feje, aki arra akarja használni a borászatot, hogy tisztára mossa a nevét” – áll Pitt beadványában, aki egy címlapsztoriból tudta meg, hogy felesége eladta a saját részét.

Kapcsolódó tartalom

Pitt ügyvédei azt állítják, hogy Jolie cselekedetei törvénytelenek voltak, súlyosan és szándékosan károsították Pitt-tet, és így jogtalanul jutott pénzhez.

Jolie tavaly egyébként ellenkeresetet nyújtott be az ügyben, melyben arra hivatkozott, hogy a Pitt csapatával folytatott tárgyalások a borászat ügyében megszakadtak, miután a színész alá akart íratni gyermekei anyjával egy titoktartási szerződést, melynek értelmében nem nyilatkozhatott volna az ominózus repülőgépes incidensről, sem Brad és gyermekei kapcsolatáról.

„Pitt fojtogatta az egyik gyereket, egy másikat pedig arcon ütött, Angelinát pedig a fejénél fogva ragadta meg és megrázta, mielőtt nekilökte volna a mosdó falának” – olvasható a mostani beadványban.

Brad azóta sem kommentálta az újabb vádakat, de korábbi nyilatkozataiban kiemelte, hogy nem bántalmazta sem a gyermekeit, sem exfeleségét.

Kapcsolódó tartalom

A bíróság két évvel ezelőtti döntése szerint a szülői felügyeleti jogokat közösen gyakorolják. Gyerekeik közül a 21 éves Maddox és a 19 éves Pax felnőttek. Jolie egyébként nem törődött bele az ítéletbe, és a bennfentesek szerint addig fogja húzni az időt a perben, míg az összes gyermeke, a most 18 éves Zahara, a 17 éves Shiloh, valamint 14 éves ikreik, Knox és Vivienne is nagykorú nem lesz.

Braddel állítólag sem Maddox, sem Pax nem tartja a kapcsolatot, kisebb gyermekeivel azonban a mai napig is jó a viszonya.

Ajánljuk még