Aktuális

Foglyul ejtette a 1,5 éves kislányt a felforrósodott autó Dunaharasztiban, ami ezután történt igazán emlékezetes marad

Al Pacino DNS-tesztet követelt, a színészt is sokkolta az eredmény

| Szerző: hirado.hu
A terhesség körülményeiről egy bennfentes rántotta le a leplet.

A világot megdöbbentette a pár nappal ezelőtti gólyahír, miszerint Al Pacino 83 évesen apa lesz. A TMZ forrása szerint azonban a nagy családi idill csak látszólagos, Pacino ugyanis nem tudott barátnője terhességéről egészen a hatodik hónapig.

A történet azonban még ennél is cifrább, a színészlegenda ugyanis egészen biztosra vette, hogy a baba nem lehet az övé, ugyanis bizonyos egészségügyi körülményei miatt nem hitte, hogy lehet még gyermeke.

A névtelen forrás szerint Pacino DNS-tesztet követelt barátnőjétől, és meglepte az eredmény, miszerint tényleg ő az apa.

A bulvárlap szerint Al Pacino és 29 éves Noor Alfallah kapcsolata már hónapokkal a gólyahír előtt kifulladt, és a színész nem is sejtette, hogy a románcuk gyümölcse titokban már úton van.

„Tudta, hogy Al nem akar több gyereket, már nem is tartották a kapcsolatot, ez az egész egy nagy zűrzavar”

– mondta a Showbiz411-nek egy ismerős, aki szerint a kismama egyértelműen aranyásó és csak Al pénzét akarja megkaparintani.

Kapcsolódó tartalom

A 29 éves Alfallah jelenleg a terhesség nyolcadik hónapjában jár. Al Pacino és kedvese 2022. áprilisa óta alkot egy párt, bár olyan pletykák is szárnya kaptak, miszerint már a koronavírus-járvány kezdete óta tart a románcuk. A páros a színész 22 éves lányán, Olivián keresztül ismerkedett meg.

Pacinónak két nőtől három gyermeke született eddig: Beverly D’Angelótól a 22 éves ikrek, Olivia és Anton James, Jan Tarrant színészmesterség oktatótól pedig lánya, a 33 éves Julie.

Forrás: TMZ

Ajánljuk még