Baleset

Egymásba rohant három autó Tolna vármegyében, egy sérült a roncsba szorult

„Nagyon beteg volt” – Tina Turnerrel való utolsó találkozásáról mesélt Cher

| Szerző: hirado.hu
A két énekesnő nagyon jó barátságot ápolt egymással, Cher nem sokkal Tina halála előtt látogatta meg utoljára.

A 77 éves Cher a minap egy műsorban árulta el, hogy nemrég meglátogatta Turnert svájci otthonában.

„Sokat jártunk hozzá, mert úgy gondoltuk, hogy időt kell fektetnünk a barátságába, hogy tudja, nem felejtettük el őt. Szóval mindannyian felváltva látogattuk őt, és ez nagyon boldoggá tette.”

Cher elmondta, hogy Turner eleinte kissé szkeptikusan állt a látogatásokhoz, mivel kitartott amellett, hogy a megromlott egészségi állapota miatt nem tud sok időt tölteni emberek között.

„Aztán öt órával később már úgy nevettünk, mint az őrültek… Jól érezte magát annak ellenére, hogy nagyon beteg volt, amiről nem akarta, hogy az emberek tudjanak.”

Tina Turner és Cher. (Photo by Richard Corkery/NY Daily News Archive via Getty Images)

Cher megjegyezte, hogy annak ellenére, hogy Tina utolsó napjaiban dialízisgép nélkül már létezni sem tudott, elképesztő erőről tett tanúbizonyságot, miután oly hosszú ideig küzdött a betegséggel.

„A vége felé egyszer azt mondta nekem: Tényleg készen állok, egyszerűen nem akarom ezt tovább elviselni. Aztán adott nekem egy búcsúajándékot. Egy pár cipőt adott nekem, amikor utoljára láttam. Hogy milyen cipőt? Egy Tina Turner cipőt!”

Tina Turner május 24-én, 83 éves korában hunyt el svájci otthonában. A világ egyik legnépszerűbb énekesnője volt, aki több mint 200 millió lemezt adott el, s bekerült a Guinness-rekordok Könyvébe is, mert több koncertjegyet adott el, mint bármely más szólista a szórakoztatóipar addigi történetében.

Kapcsolódó tartalom

Ajánljuk még