Baleset

Torlódik a forgalom az autópályán

Örömhírt kapott orvosától a nagybeteg színész

| Szerző: hirado.hu
Három éve már, hogy Jeff Bridgesnél limfómát állapított meg az orvosa, a több éves kezelés azonban meghozta az eredményét.

Jeff Bridges lassan kezd visszatérni a normális hétköznapokhoz, a rákkal diagnosztizált színész egyre jobban érzi magát. Legfrissebb interjújában elárulta, hogy daganata egy kisebb üveggolyó méretűvé zsugorodott, ami óriási siker. A színész 2020 októberében jelentette be közösségi oldalán, hogy limfómát állapítottak meg nála. A színész többször is beszámolt aktuális állapotáról és a koronavírussal való küzdelméről, mely nehezebb napokat okozott neki, mint a betegsége.

“Amikor elkezdtem forgatni A nagy öreg első verekedős jelenetét, még nem tudtam, hogy rákos vagyok”

– emlékezett vissza a nehéz időszakra Bridges, akinek betegségét tovább rontotta a koronavírus, mely miatt öt hónapra kórházba került.

A legyengült immunrendszere ellenére végigcsinálta a kemoterápiás kezelést, mely végül sikeresnek bizonyult.

“Akkoriban kis célokat tűztem ki magam elé. Volt, hogy 45 másodperc volt a rekordom, addig tudtam állva maradni. Biztos voltam benne, hogy a színészi karrieremnek annyi.”

Kapcsolódó tartalom

Bridges legutóbb 2018-ban a Húzós éjszaka az El Royale-ban című thrillerben láthatta a közönség a moziban, majd A nagy öreg című tévésorozatban tűnt fel, mely tavaly nyáron debütált. Bár nem hitte, hogy valaha visszatérhet a képernyőre, tavasszal megkezdte A nagy öreg második évadának a forgatását is, ami új energiával töltötte fel.

“Áldottnak érzem magam, hogy ilyen kollégáim vannak. Visszatérni ahhoz, ami felpezsdít, az tényleg nagyszerű érzés”

– nyilatkozta az AARP alapítványnak.

A hétszer is Oscar-díjra jelölt filmsztár 2010-ben az Őrült szív című filmben nyújtott alakításáért kapta meg az amerikai filmakadémia díját. A hatvanas évektől filmező színész egyebek mellett az Azok a csodálatos Baker fiúk, a Csillagember, A félszemű és A préri urai című filmjeivel is sikert aratott.

Forrás: Dailymail

Ajánljuk még