Fontos

Ötéves kisfiú tűnt el otthonából hétfő délután

Szavazzon! Ön szerint melyik Quentin Tarantino legjobb filmje?

| Szerző: hirado.hu
Quentin Tarantino eddig kilenc egész estés mozifilmet rendezett, a legfrissebb hírek szerint pedig készül a tizedik, ami egyben az utolsó filmje lehet. A filmes karakterek géniuszának eddigi filmjei mind-mind kultikusnak számítanak, a hirado.hu most azonban arra kíváncsi, az eddigi rendezései közül Ön szerint melyik a legjobb?

A hatvanadik születésnapját hétfőn ünneplő Tarantino régóta állítja, hogy tíz mozifilm (vagy hatvanéves kora után) után felhagy az egész estés mozifilmek rendezésével. Mivel a Volt egyszer egy Hollywood a kilencedik filmje volt, ezért a rajongók attól tartanak, hogy egy újabb rendezés után vélhetően búcsút int Hollywoodnak.

Igaz nem vonul teljesen nyugdíjba. Öt éve azt nyilatkozta, hogy a mozifilmek terén lassan elérkezik az útja végéhez. Mindez azonban azt jelenti, hogy egy mozifilmet még biztosan rendez, illetve azt, hogy sorozatokat, rövidfilmeket és egyéb alkotásokat még rendezhet.

Bár az új filmre még várnunk kell, addig is keressük az amerikai rendező eddigi legjobb rendezését.

Tarantino még nem töltötte be a harmincat, amikor első játékfilmje, a Kutyaszorítóban sikert aratott. További filmjei forgatókönyvét is maga írta, két Oscar-díját forgatókönyvíróként kapta (Ponyvaregény, Django elszabadul), és régóta tervezi, hogy miután felhagy a filmrendezéssel, az írás felé fordul.

Tarantino a jövőjét úgy képzeli, hogy továbbra is alkotó marad, filmkönyveket és színházi produkciókat ír, de úgy érzi, amit a moziban akart nyújtani, azt már megtette.

Mielőtt azonban (mozi)rendezői székét a garázsba tenné, egyre biztosabb, hogy már idén ősszel nekifog búcsúfilmjének, aminek a forgatókönyvét a The Hollywood Reporter szerint Tarantino már meg is írt, és a The Movie Critic címet kapta.

Quentin Tarantino (Fotó: MTI/EPA/IAN LANGSDON)

Bár a filmes szaklap forrásai sem tudnak sokat a történetről, de valamikor az 1970-es évek Los Angelesébe kalauzolja majd a nézőt, és egy női főszereplő történetét mutatja majd be.

Lehetséges, hogy a történet középpontjában Pauline Kael szerepel majd, minden idők egyik legbefolyásosabb filmkritikusa. A 2001-ben elhunyt Kael nemcsak kritikus, hanem esszé- és regényíró is volt, akit arról ismertek, hogy a rendszeresen harcias vitákat folytatott a szerkesztőkkel és a filmkészítőkkel. Az 1970-es évek végén Kael egy nagyon rövid ideig a Paramount tanácsadójaként dolgozott, ezt a pozíciót Warren Beatty színész kérésére vállalta el. Tarantino köztudottan mélyen tisztelte Kaelt, ami valószínűbbé teszi, hogy ő lesz a film alanya.

Kapcsolódó tartalom

Tarantino évtizedeken át rendelkezett azzal a képességgel, hogy a legkeresettebb színészeket csalja el filmjeibe, Leonardo DiCaprióval és Brad Pitt-tel is kétszer dolgozott együtt. Christoph Waltzot pedig két Oscar-díjhoz is hozzásegítette. Uma Thurman és Samuel L. Jackson is gyakorta feltűnik alkotásaiban, így ha valóban ez lesz az utolsó filmje, akkor szinte biztos, hogy a legnagyobb nevek kilincselnek majd nála, hogy utoljára még a vászon elé szegezzék a publikumot.

Brad Pitt és Leonardo DiCaprio amerikai színész, valamint Quentin Tarantino amerikai rendező (Fotó:MTI/EPA/Ian Langsdon)

Tarantino már 2012-ben azt vallotta, hogy a rendezők az idő előrehaladtával nem tudják tartani a lépést a kor szellemével:

„Egy bizonyos ponton abba akarom hagyni. A rendezők nem lesznek jobbak, ahogy öregszenek. Általában minden rendezőnél az utolsó négy film a legrosszabb. Egy rossz film három jót is el tud rontani. Nem akarom, hogy a repertoáromban legyen egy olyan rossz, elrugaszkodott vígjáték, amiről az emberek azt gondolják: Ó, ember, még mindig azt hiszed, hogy 20 évvel ezelőtt járunk. Nem szép látvány egy kiöregedett rendező.”

Forrás: The Hollywood Reporter

Ajánljuk még