Rendkívüli

Hatalmas lángokkal ég egy hajó Budapesten, az egész városban látható a füstoszlop

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Egészségben, betegségben – Michael J. Foxnak a felesége a rendíthetetlen sziklája

| Szerző: hirado.hu
A sztárpár házassága csak még erősebb lett a színész diagnózisa után.

A 61 éves Michael J. Fox legendás színészi pályafutása mellett, a Parkinson-kór gyógymódja kutatásának élharcosa is. 2000-ben, kilenc évvel azután, hogy 29 éves korában diagnosztizálták nála a betegséget, megnyitotta a Michael J. Fox Alapítványt a Parkinson-kutatásért. S bár kitartása egyedülálló és erőn felüli. ő is tudja, hogy felesége támogatása nélkül mindez nem sikerült volna.

Michael nem egyedül küzdött meg változó karrierjével és a Parkinson-kórral, egykori szereplőtársa Tracy Pollan, akit 1988-ban vett feleségül, a diagnózis óta támogatja őt.

Michael és Tracy kevesebb mint egy évvel az első randevújuk után eljegyezték egymást

Tracy és Michael a Családi kötelék első évadában ismerkedtek meg, bár akkoriban a két színész között szigorúan szakmai kapcsolat volt, mivel Tracy együtt élt Kevin Baconnel. Hat évvel később a Fények, nagyváros című filmben megint lehetőségük volt együtt dolgozni, és Michael azonnal kapott az alkalmon, amikor megtudta, hogy Tracy szakított Kevinnel.

Körülbelül hét hónapig randiztak, majd 1987. december 26-án eljegyezték egymást. Fox megjegyezte, egyáltalán nem aggódott amiatt, hogy Tracy visszautasítja az ajánlatát, mert tudta, hogy összetartoznak. Esküvőjük a kor egyik legmenőbb eseménye volt, a paparazzók valósággal ellepték a festői helyszínt.

Négy gyermek boldog szülei

Tracy-nek és Michaelnek négy közös gyermeke született: Sam Michael, aki egy évvel azután jött a világra, hogy a szerelmespár 1989-ben kimondta az igent, az ikerlányok, Aquinnah Kathleen és Schuyler Frances, akik 1995-ben születtek, és Esmé Annabelle, aki 2001-ben jött világra.

Kapcsolódó tartalom

„Jóban-rosszban, gazdagságban-szegénységben, egészségben-betegségben”

Michael egy 2020-as interjúban árulta el, hogy felesége volt az ő rendíthetetlen sziklája az évek során:

„Parkinsonos vagyok, de ő soha egy alkalommal sem hagyta, hogy emiatt bocsánatot kérjek tőle. Őszinte, gyengéd, kedves, okos, és mindig ott van, ha szükség van rá. Minden egyes nap ott van velem a frontvonalban.”

Mi Michael és Tracy tanácsa a sikeres házassághoz?

Michael és Tracy 34 éves él boldog házasságban, de hogyan csinálják?

„Ketten voltunk a világ ellen, ez határozza meg a mai napig a kapcsolatunkat. Megadjuk egymásnak a bizalmat és a másik hisz benne, hogy társa a lehető legjobbat cselekszi”

– mesélte Tracy.

Ugyanerre a kérdésre Michael egy pikánsabb választ adott, de finoman átfogalmazva, szerinte a hosszú házasság titka, ha a társak a hálószobában kreatívak és a veszekedések még aznap átbeszélésre kerülnek.

Ajánljuk még