Katasztrófa

Igazi csoda! 84 óra után mentették ki a romok alól a testvérpárt

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Kínzás, amit át kellett élnie! Még erre is képtelen volt a 20 kilót hízott színésznő

| Szerző: hirado.hu
Christina Applagete bevallotta, nehéz volt megnéznie a Dead to Me amerikai televíziós sorozat legújabb évadában nyújtott alakítását.

Az 51 éves színésznő, akinél 2021-ben diagnosztizáltak szklerózis multiplexet, egy friss interjújában elmondta, hónapokig várt azzal, hogy megnézze a Dead to Me amerikai televíziós sorozat harmadik évadát, aminek a forgatása közben derült ki a betegsége.

Kapcsolódó tartalom

Nem szeretem látni magam küszködni” – magyarázta Christina Applegate. „A gyógyszerek és a mozgásszegény életmód miatt 20 kilót híztam, nem is hasonlítok magamra”.

A színésznő bevallotta,

végül félre tudta tenni az egóját, és igaz egyedül, időnként meg-megállva, de végignézte a sorozatot.

„Egy bizonyos ponton képes voltam elhatárolódni a saját egómtól, és az összes jelenet, amiben nem szerepeltem szórakoztató volt” – mesélte.

Ettől függetlenül Applegate a Dead to Me-ben Jen Hardingként nyújtott alakítása számos jelölést hozott neki, köztük a hatodik SAG-jelölését, amelyet a vígjátéksorozatban nyújtott kiemelkedő női alakításért kapott – írja a People.

A színésznő azonban elismerte, hogy

a közelgő SAG Awards valószínűleg az utolsó lesz, mivel továbbra is küzd a betegséggel.

Kiemelt képünk: Christina Applegate amerikai színésznő a nevét viselő csillag avatási ünnepségén a Hollywoodi hírességek sétányán, Los Angelesben 2022. november 14-én. (Fotó: MTI/EPA/Nina Prommer)

Ajánljuk még