Fontos

Megvan, mikor lesz Orbán Viktor évértékelője

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Elhunyt a Szezám utca atyja

| Szerző: hirado.hu
93 éves korában elhunyt Lloyd Morrisett, az amerikai bábfilmsorozat, a Szezám utca társszerzője.

Elhunyt Lloyd Morrisett, a Szezám utca társalkotója – jelentette be hétfőn a szomorú hírt a Sesame Workshop Twitter-oldala. A népszerű sorozat 1969 óta van adásban, gyerekek milliói körében aratott nagy sikert.

Morrisett 1929-ben született Oklahomában, és az Oberlin College-ban szerzett diplomát. Később a főiskola kurátora lett, és 1975 és 1981 között az igazgatótanács elnöke volt. Később a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetemen végzett pszichológia szakon, majd a Yale Egyetemen szerzett doktori fokozatot kísérleti pszichológiából – írja az NBC News.

Később a Carnegie Corporationnél, egy oktatással foglalkozó filantróp alapítványnál végzett munkája révén új módszereket keresett a hátrányos helyzetű gyermekek oktatására.

Lloyd Morrisett nélkül nem létezne Szezám utca” – mondta Joan Ganz Cooney, a műsor másik alkotója. „Az ő ötlete volt először, hogy a televízió segítségével óvodáskorú gyerekeknek olyan alapkészségeket tanítsanak, mint a betűk és a számok. Több mint ötven éven át megbízható partnerem és hűséges barátom volt, és nagyon fog hiányozni” – mondta Ganz Cooney haláláról.

Morrisett 1968-ban közeli barátjával és a Szezám utca másik alkotójával, Joan Ganz Cooney-val közösen alapította meg a Children’s Television Workshopot, mai nevén a Sesame Workshopot, ami számos oktató jellegű gyermekműsorért felelős – köztük az igen népszerű, Szezám utcáért is.

A műsor az egyik leghosszabb ideje futó gyerekeknek szóló program, hiszen az első epizód 1969. november 10-én került adásba. A sorozat a kicsiket tanítja meg az alapműveletekre mint például a számolás, írás-olvasás, mindezt humoros formában és a popkultúra elemeivel vegyítve.

2008-ig a sorozat 118 Emmy-díjat kapott – többet, mint bármely más televíziós sorozat. Becslések szerint 77 millió amerikai nézte gyerekként a sorozatot.

Ajánljuk még