logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Apaként élhette át igazán a karácsonyt Pindroch Csaba

A színművész édesapaként értette meg, miért fontos az ünnep – mesélte a Duna vallási műsorában, az Agapéban.

 

Pindroch Csaba Jászai Mari-díjas színművész tavaly a budapesti rendezésű, 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hírnökeként tett tanúságot hitéről, ám gyerekkorában még egyáltalán nem szólította meg őt a kereszténység üzenete. A Duna vallási kerekasztal beszélgetésében, az Agapéban kifejtette, hogy nincs túl sok gyerekkori emléke az adventről, a karácsonyban pedig leginkább az ajándékokat várta.

„Nem emlékszem, hogy készülődtünk volna, vagy lett volna adventi koszorú az asztalunkon. Ugyanakkor minden vasárnap jártunk templomba, de azt nem szerettem, mert hideg volt, nem kötött le, nem értettem, mit mond a pap. Csak jóval később, úgy 15 évvel ezelőtt kaptam meg a hit ajándékát” – kezdte Pindroch Csaba. A műsor vendégeként azt is elárulta, hogy a karácsonyi időszak gyermekeivel vált igazán kitüntetett ünneppé, hiszen Verebes Lindával közös négy gyermekük közül három születése vagy fogantatása ez időtájt történt.

„A feleségem csodálatos édesanya és minden évben nagy szeretettel és hittel készül a karácsonyra. A közös várakozás, amit családként megtapasztalhatunk, varázslatos élmény” – tette hozzá a színművész, a Magyarország, szeretlek! és a Családi kör műsorvezetője, aki szerint a nem hívő emberek is átélhetik a karácsony csodáját. Szerinte még az ajándék vásárlásban is ott lehet a szeretet azáltal, hogy egy-egy meglepetéssel szeretnénk elkápráztatni a másikat.

A teljes beszélgetés újranézhető a Médiaklikken, ahol 60 napig elérhetők az Agapé korábbi adásai is.

Agapé – minden szerdán, 21:45-től a Dunán!

A közmédia további vallásos tartalmai megtekinthetők a Bizony, Isten! Youtube-csatornán!

Kiemelt kép: Verebes Linda és Pindroch Csaba (Fotó: MTVA)

Ajánljuk még