logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Jennifer Anistonnál betelt a pohár, ő is perli Brad Pitt-tet

| Szerző: hirado.hu
Jennifer Aniston jogi lépéseket tervez Brad Pitt ellen, állítja egy spanyol lap.

Brad Pitt nincs könnyű helyzetben. Évek óta járja a bíróságokat válása miatt. Angelina Jolie családon belüli erőszakkal vádolta meg, Pitt harcol a gyermekeik felügyeleti jogáért és a vagyonért.

Egy friss pletyka szerint Pitt exe, Jennifer Aniston is perelni készül, az egész jogi dráma állítólag egy produkciós cégből ered, amelyet még a 2000-es évek elején együtt alapítottak.

A Marca spanyol lap szerint a Jóbarátok színésznője állítólag 100 millió dollárra akarja perelni exét. Ennek hátterében a Plan B nevű produkciós cég áll, amit a pár még akkor indított, amikor együtt voltak. Pitt úgy tudni a vállalkozás eladását tervezi, amiből Aniston is szeretné megkapni a maga jussát.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

jen & brad (@pittanist0n) által megosztott bejegyzés

Brad 2005-ben vette át a produkciós céget, és állítólag a közelgő eladással a színész komoly összeghez juthat. Aniston a jelek szerint követeli a maga részét az összegből, mivel ő is részt vett a cég létrehozásában.

Kapcsolódó tartalom

A Marca szerint Aniston úgy véli, hogy soha nem kapott elismerést azért, hogy segített a cég alapításában. A követelés vélhetően legalább annyira szól elvekről, mint a pénzről.

A cég olyan kasszasikereket alkotott, mint a Trója, a Charlie és a csokigyár, a Blone, a She Said, a Kickass, a Moneyball, a Tizenkét év rabszolgaság és még sok más több millió dolláros film.

Ajánljuk még