Megérkezett az Avatar: A víz útja legújabb előzetese, ami minden eddiginél részletesebben mutatja be Pandora varázslatos világát, és az ott élő Na’vik életét. A már megismert szereplők mellett – Sam Worthington, Zoe Saldana, Sigourney Weaver – most az Oscar-díjas Kate Winslet is bemutatkozik a James Cameron által megálmodott világban.
Amikor utoljára láttuk Jake Sullyt (Sam Worthington) az első Avatarban, többé-kevésbé a Na’vik megmentőjévé vált, miután befogadták a törzsükbe, megbocsátották neki, hogy emberi kém volt, és végül úgy döntött, hogy az idegenek oldalára áll az emberiség elleni harcban, hogy megmentse Pandorát. Azáltal, hogy tudatát átültette az ember/na’vi hibrid avatár testébe, Jake képes volt új életet kezdeni Pandorán – amelynek légköre mérgező az emberek számára – választott Na’vi társával, Neytirivel (Zoe Saldaña) együtt.
Bár Jake és Neytiri A víz útja első előzetesében visszatérnek, de ezúttal nem csak ők ketten lesznek főszerepben. Az első film és A víz útja között eltelt idő alatt Jake-nek és Neytirinek gyerekei születtek, és az előzeteseben több pillanatkép is felhívja a figyelmet arra, hogy a Na’vi családok növekedése fontos lesz a film története szempontjából.
Az Avatar: A víz útja december 15-én kerül a magyar mozikba.