logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Férje segíti a hétköznapokban Nagy Adrit

Megfelelő társ nélkül a háztartás és a gyereknevelés sokkal nehezebb feladat. A Családi kör legutóbbi adásában Nagy Adri mesélt arról, hogyan birkóztak meg férjével a családalapítást követő sűrűsödő teendőkkel.

Pindroch Csaba és felesége, Verebes Linda négy gyermek mellett csak ritkán tud kettesben vagy egyedül lenni. A színművész-műsorvezető páros azonban jól tudja, időként kell egy kis „áramszünet”, hogy a családi élet kiegyensúlyozott legyen. A Családi kör házigazdái a legutóbbi adásban Nagy Adri énekesnőt látták vendégül, aki kendőzetlen őszinteséggel avatta be a nézőket abba, hogyan sikerül egyensúlyoznia a családanyaság összetett feladatai között.

„Szerencsém van, mert a férjem nagyon segítőkész, főleg amióta gyermekünk van. Amíg a kisfiunk pici volt és anyatejjel tápláltam, addig folyamatosan ő főzött és szinte leste, mivel könnyíthetné meg a dolgom. Fontos lenne, hogy egy apa sose hagyja magára az anyát” – kezdte Nagy Adri énekesnő a Családi kör című műsorban, amelyben arról is vallott, hogy édesanyaként tudatosan eltért az otthonról hozott mintától és nagy hangsúlyt fektet a közös családi időtöltésre.

Anyukám tökéletesen gondoskodott rólunk. Nálunk mindig tisztaság és rend volt, még a konyharuhákat is kivasalta. Sok időt töltött azzal, hogy ezt előteremtse, ezért ritkábban voltak családi, szabadidős programjaink, amik hiányoztak nekem” – szögezte le a Duna műsorában, hozzátéve, hogy minden édesanyának azt javasolja, inkább a saját mércéje és szükségletei szerint éljen megfelelési kényszer helyett.

Az előadóművész azt vallja, csak egy boldog anya képes boldog gyermeket nevelni, ezért időnként szakít önmagára is időt. A várandóssága alatt talált rá a jógára, mint mozgásformára és meditációs lehetőségre, ezt hívja mindig segítségül, amikor türelmetlennek, fáradtnak érzi magát.

A teljes epizód újranézhető a Családi kör Médiaklikk-oldalán, ahol 60 napig elérhetők a korábbi epizódok is.

Családi kör – vasárnap 18:45-től a Dunán!

Kiemelt kép: MédiaKlikk

Ajánljuk még