logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Kevin Spacey 12 milliárddal tartozik a Kártyavár készítőinek

Hiába fellebbezett, Kevin Spacey és produkciós cége köteles csaknem 31 millió dollár (12 milliárd forint) kártérítést fizetni a Kártyavár című sorozatot gyártó stúdiónak a molesztálási botránya okozta veszteségekért.

 

Kevin Spacey egy tavaly novemberben, szintén Los Angelesben hozott bírósági határozat szerint megsértette szerződésében a professzionális magatartásra vonatkozó követelményeket, amikor “a sorozat öt évadjában dolgozó stábtagokkal kapcsolatban bizonyos magatartást tanúsított”, miközben színészként és executive producerként is velük dolgozott. A tavalyi bírói határozat több mint 30,9 millió dollárban jelölte meg a fizetendő kártérítés összegét.

A színész akkor fellebbezett a döntés ellen. A csütörtökön hozott jogerős ítélet indoklása szerint Spacey-t a szexuális zaklatás vádja miatt jogosan távolították el a szériából, amelyben a kétszeres Oscar-díjas filmsztár a gátlástalan politikust, Frank Underwoodot alakította.

A botrány miatt a Kártyavárt készítő MRC stúdió elbocsátotta a színészt, emiatt le kellett állítania a sorozat hatodik évadját, újraírni a forgatókönyvet Spacey karaktere nélkül, és a tervezett 13 epizódról 8 epizódra rövidíteni az évadot, hogy betartsák a határidőket. Mindez pedig több tízmillió dolláros veszteséggel járt. A bírósági ítélet egy negyedik éve tartó jogi csatározás után született meg.

Kapcsolódó tartalom

Az egyetlen büntetőeljárást, amelyet a bukott filmsztár ellen szexuális zaklatás miatt Amerikában indítottak, miután állítólag egy 18 éves férfit molesztált, 2019-ben megszüntették. Nagy-Britanniában viszont perbe fogták hasonló vádakkal a filmszínészt, aki a múlt hónapban tartott meghallgatáson ártatlannak vallotta magát. Spacey várhatóan jövőre áll bíróság elé Angliában.

Ajánljuk még