logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Chris Rockot hidegen hagyja Will Smith sajnálkozó videója

| Szerző: hirado.hu
Will Smith videóban üzent kollégájának, aki egyelőre mélyen hallgat.

Egyelőre komolyabb reakció nélkül maradt Will Smith pénteken közzétett videója, melyben bocsánatot kér kollégájától, Chris Rocktól az Oscar-gálán való viselkedése miatt.

Mint ismeretes, a legjobb főszereplőként frissen Oscar-díjat nyert Will Smith a március végén tartott gála során felmasírozott a színpadon álló komikus Chris Rock mellé, majd lekevert neki egyet, miután a konferanszié eleresztett egy viccet Will kopasz feleségéről Jada Pinkett Smithről, aki pár hónappal korábban vallotta be, hogy egy betegség miatt jelentős mértékben hullik a haja.

Kapcsolódó tartalom

Bár köszönőbeszédében nem említette meg a pofont elszenvedő Chris Rockot, a színész később tőle is bocsánatot kért, aki nem óhajtott az esetről hosszabban tárgyalni Willel, sőt a tavaszi incidens óta sem ásták el csatabárdot. Smith, aki maga is belátta, hogy orvosi segítségre szorul és azóta terápiára jár, hogy megtanulja jobban kezelni a hirtelen indulatait, most közösségi oldalán kért ismételten bocsánatot Rocktól:

“Megkerestem Christ és azt válaszolta, hogy még nem áll készen a beszélgetésre, és amikor készen áll, akkor majd megkeres, úgyhogy ezúton is Chris, bocsánatot kérek tőled. A viselkedésem elfogadhatatlan volt, és én itt vagyok, ha leülnél beszélgetni”

– mondta Smith a hosszú videóban, amelyet a YouTube-csatornájára és Instagram-oldalára töltött fel.

A színész a kisvideóban elmondta, hogy az elmúlt hónapokban többször is visszajátszotta a történteket a fejében, és leszögezte, hogy egy porcikája sem gondolja, hogy akkor ott helyesen viselkedett. Elmondása szerin, felesége Jada soha semmilyen hasonlóra nem kérte őt, sem akkor, sem korábban.

Will vélhetően azt várta, hogy Chris a gesztus láttán megtöri a csendet, a Függetlnség napja sztárjának azonban még várnia kell a feloldozásra, ugyanis Chris egyelőre nem reagált. A Guardian információja szerint a stand-up komikus és színész pénteki show-ján is viccet csinált a oscáros pofonból, de a bocsánatkérő videót nem említette:

“Aki azt mondja, hogy a szavak mennyire fájdalmasak, azt még nem vágták pofán.”

– poénkodott Rock, aki vélhetően még hosszú hónapokig hagyja tovább őrlődni kollégáját.

Ajánljuk még