logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Blake Lively színváltós ruhájától Ryan Reynolds álla is leesett

| Szerző: hirado.hu
A Met-gála a divat ünnepe, így a vörös szőnyegén gyakorlatilag bármi megtörténhet. A sztárok minden évben megpróbálják túlszárnyalni a korábbi évek felhozatalát, ami Blake Livelynak idén sikerült is.

A színésznő 2018-as Metropolitan Múzeum gáláján viselt ruháját senki nem hitte, hogy valaha is képes lesz felülmúlni, de Blake erre idén rácáfolt. Versace estélyijének fűzőjét az art deco stílusban épült Empire State Building ihlette, míg tiaráját és az este folyamán rézből kékszínűvé változó szoknyáját a Szabadság-szobor mintájára készítették. A ruha uszálya is megér egy mondatot, hiszen azon a Grand Central Vasútállomás mennyezetén található kézzel festett, éjszakai égboltot ábrázoló csillagtérkép látható.

Blake Lively és Versace estélyije már önmagában is szemet gyönyörködtető látványt nyújtott, hát még amikor a réz színű réteget lehámozták róla. Az átváltozás még férjét, Ryan Reynoldsot is levette a lábáról, akinek láthatóan fogalma sem volt róla, hogy szépséges felesége egy ilyen csavarral készült a gálára.

Az este azonban több látványos és lehengerlő darabot is tartogatott a nézők számára. Az indiai üzletasszony, Natasha Poonawalla egy aranyozott, kovácsoltvas mellvértben érkezett, ezzel pedig kiérdemelte a legkreatívabb ruha képzeletbeli díját.

A már nyolc alkalommal Oscar-díjra jelölt Glenn Close, tőle szokatlanul harsány színű ruhát vett fel, ám ezt sokkal inkább előnyként, mintsem hátrányként említjük. A magenta nadrágkosztümre még rálicitált egy ugyanilyen színű köpennyel, amit hímzett virágminták díszitettek, az összhatás pedig szó szerint lélegzetelállítóra sikeredett.

Sarah Jessica Parker ruháját még Szörnyella is megirigyelte volna. A gála nagy visszatérője, közel öt év kihagyás után libbent be a vörös szőnyegre és ennek a módját is megadta. A fekete-fehér csíkos és egyben kockás estélyit egy hatalmas fekete tüllel, tollakkal és ciklámen virággal díszitett kalappal kombinálta.

Vanessa Hudgens egy fekete neglizsét idéző kreációban tündökölt az este, amiben sokakat egy ízléses dominára emlékeztetett.

A világ egyik legismertebb pigmenthiányos modellje, Winnie Harlow még éppen a legjobb és a legrosszabb ruha határán lebegett, de mivel a Met-gála pont a kreatív és látványos megoldások játszótere, nem mehettünk el szó nélkül az egyesek szerint futurisztikus balerinaruhához, mások szerint egy óriási habos virághoz hasonlító ruhája mellett, amit egy fehér tollas fejdísszel koronázott meg.

Bár az emberek ingerküszöbe jócskán kitolódik a Met-gálán, még így is voltak olyan hírességek, akiknek sikerült a rajongók szemöldökét a homlokuk közepére csalni.

Emily Ratajkowski

Billie Eilish

Gigi Hadid

Kylie Jenner

Ajánljuk még