logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Jack Nicholson évekig a nővérének hitte az édesanyját

| Szerző: hirado.hu
Április 22-én tölti be nyolcvanötödik életévét Jack Nicholson, háromszoros Oscar-díjas amerikai színész, akinek élete több hollywoodi fordulatot is rejt.
Jack Nicholson (Fotó: MTI/EPA/Sören Stache)

A színész a New Jersey állambeli Neptune-ban jött a világra. Apja korán elhagyta családját, nők között nőtt fel, ráadásul abban a hiszemben, hogy a nagyanyja az anyja, az édesanyja pedig a nővére. Az igazságot csak kamaszkorában tudta meg, sokan ezzel magyarázzák a női nem iránti fokozott érdeklődését.

Nicholson gyenge tanuló volt. Leginkább a szereplés érdekelte az iskolai színielőadásokon, mintsem a tanulás. A gimnáziumból tizenhét évesen kimaradt, mert úgy döntött, hogy a saját lábára áll. Filmes pályafutását az MGM stúdió kifutófiújaként kezdte. Idővel színpadon, tévében és B kategóriás filmekben is tapasztalatot szerzett. Jobbára már ekkor azt az őrült, ördögi figurát alakította, amely azóta is meghatározza a róla kialakított képet.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Jack Nicholson (@jacknicholsoncentral) által megosztott bejegyzés

Pályafutásának első sikerét az 1969-ben Peter Fondával és Dennis Hopperrel alig félmillió dollárból készült, Szelíd motorosok című filmnek köszönheti, amely azonnal sztárrá tette, és megkapta első Oscar-jelölését.

Az igazi áttörést a Milos Forman által rendezett Száll a kakukk fészkére című film hozta meg a színésznek. A börtön elől az elmegyógyintézetbe menekült örök lázadó, McMurphy szerepéért 1976-ban megkapta első Oscar-díját. Emlékezetes alakítást nyújtott Jessica Lange partnereként A postás mindig kétszer csönget című, akkoriban nagy botrányt kavart filmben.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Jessica Lange Fan Account (@jessicallanges) által megosztott bejegyzés

Nicholsont három Oscar-díján kívül még kilenc alkalommal jelölte az amerikai filmakadémia.

A szemöldökrángatásáról, „cápamosolyáról” és elmaradhatatlan napszemüvegéről ismert színészlegenda démoni tekintete, gyilkos mimikája szexuális vonzerővel párosul, még negatív szerepeiben is. Zavart és elmebeteg figuraként is sokszor szinte sajnáljuk, és elfogadjuk viselkedését. Szúrós tekintete a filmes őrület szimbóluma.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Jack Nicholson (@jacknicholsoncentral) által megosztott bejegyzés

Férfiideálnak a legnagyobb jóakarattal sem lehet nevezni. Már első jelentősebb szerepe idején kopaszodott, és hízásra is hajlamos. Vonzerejének mégsem tudtak ellenállni a nők. Több kapcsolatából hat gyermeke született, ma már ötszörös nagyapa.

Noha Jack Nicholson soha nem tanult színészetet, kiemelkedő tehetsége a legsikeresebb művészek közé emelte. Bármilyen műfajban megállja a helyét, legyen az thriller, vígjáték vagy dráma.

Ajánljuk még