Azt eddig is lehetett tudni, hogy a magyarul Birmingham bandái néven futó sorozat jövő év elején tér vissza a képernyőkre, de pontos dátumot eddig nem közölt a BBC. Azonban már tényleg nem kell sokat várni Tommy Shelby és családja történetének folytatására, a legfrissebb részek ugyanis február 27-én debütálnak a csatornán.
A BBC nagyobb durranást tervezett sikerszériája beharangozásához, mint egy sima előzetes, ehelyett inkább felkérték az Akse művésznéven alkotó falfestőt, hogy stílszerűen Birmingham egyik tűzfalára fesse rá Tommy Shelby portréját, rajta a premierdátummal.
A méretes freskó egy hét alatt készült el, és egy ideig még megtekinthető lesz Digbeth városrészben a High Streeten.
A hatodik évaddal lezárul egy fejezet a Shelby család történetében. A BBC sikersorozata a 20. század eleji Birmingham városába kalauzolja a nézőket. A 2013 óta futó gengsztersorozat, hihetetlen népszerűségnek örvend világszerte, az alkotó Steven Knight pedig már az év elején bejelentette, hogy a hét évadosra tervezett sorozatot korábban, a hatodikkal lezárják.
A széria azonban nem fogja lezárni a Shelby család történetét, egy 2023-ra ütemezett mozifilmben tudhatjuk meg kedvenc karaktereink sorsát.
Mindeközben a sorozat rendezője elhintette, hogy egy spin-off sorozat sem kizárt, így nem kell örökre búcsút intetni a pengés sipkásoknak.
“A műsor lényegében Tommy életét mutatja be, így nélküle lehetetlen lenne folytatni ezt a vonalat, de vannak ötleteink. Azt már mindenki tudja, hogy a sorozat után készülünk egy filmmel is, viszont én nem tervezem itt lezárni a sztorit. Szeretnék bemutatni egy új történetet egy új szemszögből a Peaky Blinders világán belül.”
A Peaky Blinders sikerét nem csak az elképesztő látványvilágnak, a korhű kosztümöknek vagy az izgalmas történetmesélésnek köszönheti, hanem a briliáns szereposztásnak is. A főszereplő Cilian Murphy mellett többek között olyan nevek is felbukkannak, mint Tom Hardy, Adrien Brody, Sam Neill, Anya-Taylor Joy, Aiden Gillen vagy Sam Claffin.