logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Több mint egymillió dollár gyűlt össze a Betty White-kihíváson

| Szerző: hirado.hu
Állatvédő szervezetek egyszerre annyi pénzt még nem kaptak, mint a legendás komika 100. születésnapján.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Betty White (@bettymwhite) által megosztott bejegyzés

Az Öreglányok kortalan komikája köztudottan nagy állatbarát volt, a veszélyeztetett fajok megmentésén és a Los Angeles-i állatkert körülményeinek javításán dolgozott, mindemellett pedig számos egyéb állatvédelmi szervezetet is támogatott, ez az öröksége pedig tovább élt a közösségi média erejének hála.

A virtuális esemény azon a napon vette kezdetét, amikor Betty White betöltötte volna 100. életévét, vagyis január 17-én. A kihívás arra kérte a rajongókat és mindenkit, aki szívügyének érzi az állatok sorsát, hogy Betty nevében adományozzanak 5 dollárt egy általuk választott menhelynek vagy állatmentő alapítványnak.

A Betty White-kihívás annyira jól sikerült, hogy a tíz legtöbb adományt kapó szervezethez összesen közel egymillió dollár jutott el, de ha hozzáadjuk a világ minden tájára érkező összegeket, becslések szerint bőven egymillió fölött jár a befolyt pénz – írja a People.

Ilyen még soha nem történt az állatvédő szervezetek életében. Betty White büszke lenne mindenkire, aki részt vett a neve alatt fémjelzett kihívásban. Sokkoló, megdöbbentő, nem találni szavakat arra, ami 17-én történt. Az állatok nevében is hálásan köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult ehhez a csodához!

– foglalta össze egy menhely szóvivője minden állatvédő érzéseit a minap történtekkel kapcsolatban.

A hollywoodi csillag, 2021. december 31-én hunyt el otthonában, két héttel a századik születésnapja előtt. A legendás színésznő a média úttörője volt, a leghosszabb karriert futotta be a női színészek között, az elmúlt 80 évben több sorozatban és filmben is szerepelt, első karakterét 1939-ben formálta meg. Egyik leghíresebb szerepét az Öreglányok (The Golden Girls) című sorozatban alakította, ahol Rose Nylund karakterét formálta meg 1985 és 1992 között.

Ajánljuk még