Heidi Klum, akit a modellszakma egyik legnagyobbikaként tartanak számon, az utóbbi időben főleg a képzeletnek nem sokat hagyó fotói miatt került a címlapokra. Mostani dobása azonban talán még pucér képeinél is nagyobbat szól majd, ugyanis megjelent élete első kislemeze, amin nem más működik közre, mint Snoop Dog – írja a Just Jared.
A Chai Tea With Heidi című dal épphogy megjelent, máris kapott hideget-meleget a rajongóktól. A tábor kisebb fele örül, hogy a szupermodell megcsillogtatta énektudását, a nagyobb részük azonban azt tanácsolja, inkább maradjon a kifutónál, mivel ezzel a „harmatgyenge” hangzással aligha fog énekesnői karriert befutni a jövőben.
Persze nem valószínű, hogy a negatív kritikák kedvét szegnék Klumnak, aki az NME-nek adott interjújában valóra vált álomként mesélt legelső, most debütált daláról:
Heidi az interjú végén megnyugtatott mindenkit, hogy zenei karrierje nem áll majd a modellkedés útjába, bár megjegyezte, hogy lánya, Leni lassacskán több felkérést kap már, mint ő.
Lenire azóta több ügynökség felfigyelt és túl van élete első címlapján is. A szakma üdvöskéje a tavaly január-februári német Vogue magazin első oldalán Heidi mellett debütált.