Orbán Viktor közölte: a kormány a közelgő ülésen tárgyalja a szükséges lépéseket az ország energiabiztonságának megőrzése érdekében. A miniszterelnök hangsúlyozta: „Hamarosan kormányülés, fontos előterjesztést teszek, mivel a Barátság kőolajvezeték működését Ukrajna 30 napja blokkolja.”
Orbán Viktor szerint Magyarország eddig sikeresen kezelte a helyzetet.
„Az ukrán zsarolással szemben eddig sikeresen védekezünk, a védett áraknak köszönhetően a magyarok fizetik a legalacsonyabb árakat a benzinkutakon egész Európában”
– fogalmazott.
Ugyanakkor jelezte, hogy további lépésekre van szükség. Mint mondta: „De tovább kell lépnünk, az olajblokád letörése és Magyarország biztonságos energiaellátása érdekében most újabb intézkedésre van szükség.”
A miniszterelnök ezután bejelentette, hogy Magyarország fokozatosan leállítja az Ukrajnába irányuló gázszállításokat, amit azzal indokolt, hogy Ukrajna veszélyezteti a Török Áramlaton érkező gázellátást is.
„Ezért a Magyarországról Ukrajnába irányuló gázszállításokat fokozatosan leállítjuk, és az így nálunk maradó gázmennyiséget itthon betároljuk” – fogalmazott Orbán Viktor, majd hangsúlyozta:
„Amíg Ukrajna nem ad olajat, Magyarország irányából nem kap gázt.”
A kormányfő kitért arra is, hogy a jelenlegi helyzetben a tartalékolás kulcsfontosságú. „Mivel Ukrajna közben a Magyarországot ellátó déli gázvezetéket is támadja, nekünk tartalékolnunk kell” – mondta. Hozzátette: „Ezért az ukránok helyett most a magyar gáztározókat töltjük fel.”
A miniszterelnök kiemelte, hogy „Magyarország energiabiztonságát megvédjük, a védett benzinárat és a rezsicsökkentett gázárat megtartjuk”.
Kiemelt kép: Orbán Viktor miniszterelnök (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Kaiser Ákos)











