Újabb országban jelent meg az Ikarus: a héten Bosznia-Hercegovinából érkezett delegáció kereste fel a nagymultú céget. A szakemberek a magyar gyártású, elektromos hajtású járművek beszerzéséről egyeztettek. A küldöttséget Drasko Sztanivukovics, Banja Luka szerb nemzetiségű polgármestere vezette, aki a magyarországi látogatásról saját Instagram-profilján is beszámolt, és a város felületeire is felkerült az erről szóló hír.
A Vezess.hu értesülései szerint
a hír azóta terjedni a balkáni ország médiájában, sokan beszámoltak az új Ikarusok érkezésével kapcsolatos részletekről.
A polgármesternek személyesen lehetősége nyílt megtekinteni egy Ikarus 120 E típusú, tisztán elektromos városi kivitelű autóbuszt. A városvezető elmondása szerint a következő években több (akár száz darab) ilyen típusú autóbuszt is vásárolhatnak, az első példányok pedig még idén megjelenhetnének Bosznia-Hercegovina második legnagyobb városának útjain.
Visszatért az Ikarus Nyugat-Európába, újabb országban közlekedik magyar busz (Fotó: Facebook)„Nemcsak zéróemissziós autóbuszok, hanem villamosok vásárlásáról is tárgyaltunk. Ennek köszönhetően Európában először nálunk állhatnak forgalomba ezek az innovatív járművek” ‒ nyilatkozta ennek kapcsán Drasko Sztanivukovics. A polgármester a Vezess.hu szerint valószínűleg az ART-rendszerben közlekedő, gumikerekű villamosokra gondolt, amelyet az Ikarus a CRCC-vel együttműködésben tervez gyártani Székesfehérváron.
Amennyiben ez megvalósul, akkor az minden bizonnyal szenzációnak számít, hiszen eddigi még nem állítottak üzembe Ikarus márkanévvel ilyen, gumikerekű villamost.
Banja Lukában jelenleg több mint húsz autóbusz-viszonylat működik, a város közösségi közlekedésében 80 darab autóbusz vesz részt. Azonban a több mint kétszázezer fős városnak nincsen villamosvonala.
Az Ikarus ezzel egy újabb országban jelenhet meg elektromos hajtású járműveivel.
A legendás magyar gyártó eddig Németországba, Lengyelországba és Romániába exportált zéróemissziós, városi autóbuszokat. Az Ikarus 120 E ugyanakkor a napokban megkezdte újabb németországi tesztkörútját, így ez akár további beszerzéseket is hozhat a magyar márkának.
Az Autopro értesülései szerint egyelőre tesztjelleggel, de a cseh utakon is közlekedik Ikarus gyártmányú autóbusz. A szaklap felidézte, hogy egészen a 2010-es évekig lehetett találkozni egyes cseh városokban Ikarus buszokkal, azóta viszont nem. Most egy elektromos példányt tesztelnek Ceské Budejovicében.
A helyi közlekedési vállalat ugyanis valós üzemi körülmények között próbál ki egy Ikarus 120 E elektromos autóbuszt, különböző útvonalakon: emelkedőkön és városi forgalomban egyaránt. A teszt során azt vizsgálják, hogyan teljesít a mindennapi használat során az elektromos jármű.
Máshova is befutottak már az Ikarusok
A Világgazdaság szerint mivel ez egy tesztbusz, és nincs felszerelve a helyi utastájékoztató és jegyrendszerrel, így utasokat nem szállíthat. Ezért a mérnökök súlyterheléssel tesztelik, hogy minél pontosabb adatokat kapjanak az energiafogyasztásról és a működésről. Közösségi oldalán az Ikarus Bus & Coach közli: Csehországban több ezer Ikarus közlekedett még a csehszlovák időkben, de a kilencvenes években a Cseh Köztársaság egyes városai is rendeltek a magyar gyártótól buszt.
- Tábor városába Ikarus 412-esek,
- Karlovy Varyba Ikarus 417-es,
- Prágába pedig Ikarus E91-es
került újonnan, mellettük természetesen a csehszlovák időkből származó Ikarus 200-asok is futottak még a kétezres évekig.
Prágában 1999-ben, Brnóban 2001-ben selejtezték az utolsó Ikarus 280-ast. Csehország területén az utolsó Ikarus 280-as Táborban közlekedett 2012-ig, míg az utolsó közforgalmú cseh Ikarusok a prágai E91-esek voltak. Ezek utolsó három példányát 2020-ban selejtezték, ám egy példányt ebből a szériából is megőriztek.
Az Ikarus České Budějovice utcáin fut (forrás: facebook)Nem ez az első cseh város, ahol tesztelik az Ikrust. A Prága vonzáskörzetében található Kladno településen egy Ikarus 120 E V3 állt forgalomba az ottani közösségi szolgáltató, az Arriva üzemeltetésében. Az újdonságot a közel hetvenezer fős településen minden fontos viszonylaton kipróbálták.
Az Ikarus tehát most már a nyugat-európai piacért is versenyben van.
Nem csak a csehről van szó, hiszen 2025 végén egy másik városban, a németországi Chemnitzben is elkezdődött egy Ikarus 120 E típusú elektromos autóbusz tesztje. Sőt: tavaly augusztusban Görögországba is visszatért, két darab tisztán elektromos hajtású Ikarus 80e V4 városi midibusz érkezett a mediterrán országba, miután a székesfehérvári gyártó termékeit forgalmazó Electrobus Europe görög partnercége, a Fotagon Led nyerte meg a járművek szállítására kiírt helyi tendert – olvasható a Világgazdaság hasábjain.
Kiemelt kép: Ikarus busz (forrás: facebook)











