„A delegáció beszámolt arról, hogy mi hangzott el valójában Floridában: a hangsúlyokról, a lehetőségekről és a nehézségekről. A legfontosabb a biztonsági garanciák kidolgozása úgy, hogy azok közelebb vigyenek a háború befejezéséhez” – fejtette ki az ukrán elnök.
„Éppen a biztonságban rejlik a béke kulcsa. A geopolitikai helyzet bonyolultabbá vált az Irán elleni háború miatt, és ez sajnos növeli Oroszország magabiztosságát”
– mondta Zelenszkij.
„Az alapvető körülmények azonban nem változtak” – tette hozzá. „Oroszország folytatja ezt a háborút és Európa destabilizálását, hírszerzési adatokkal támogatja az iráni rezsimet, ezzel elhúzva a háborút abban a régióban, valamint újabb konfliktusokra készül a következő években. Ezt az állandó, különböző földrajzi térségekben zajló háborúkkal való fenyegetést meg kell állítani” – hangsúlyozta az államfő. Hozzátette, hogy ezt csak közösen lehet megvalósítani: az Egyesült Államokkal, Európával és más globális szereplőkkel együtt.
Leszögezte, hogy „vezetői szintű találkozókra van szükség, hogy valóban minden kérdést meg lehessen oldani”.
Az elnök utasította a küldöttség tagjait, hogy továbbra is a lehető legaktívabban működjenek együtt a partnerekkel, hogy a diplomácia tartalmas legyen, és hogy megoldódjanak többek között humanitárius kérdések is, például a hadifoglyok cseréje. Azt is elrendelte, hogy tájékoztassák az európai és kanadai partnereket a floridai találkozókról. Zelenszkij megjegyezte, hogy a tárgyalódelegáció beszámolója közben Oroszország újabb Sahíd drónhullámot indított Ukrajna ellen.
Kapcsolódó tartalom
Rusztem Umerov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára, a küldöttség vezetője vasárnap kijelentette, hogy
a floridai amerikai–ukrán tárgyalások eredményeként előrelépés történt az álláspontok összehangolásában és a megoldatlan kérdések körének szűkítésében.
Szavai szerint a találkozó során a felek a megbízható biztonsági garanciák kérdéseire és a humanitárius területre összpontosítottak, különös tekintettel a fogolycserére és az Oroszországban fogva tartott emberek hazatérésére – fűzte hozzá az Ukrinform állami hírügynökség.
Zelenszkij azt követően fogalmazta meg az államfői egyeztetésről szóló igényt, hogy múlt héten az amerikaiakkal egyeztettek az ukránok, ahogy erről beszámoltunk a hirado.hu oldalán. Háromoldalú – orosz–ukrán–amerikai – tárgyalásra utoljára még február közepén került sor a svájci Genfben, a felek ekkor abban maradtak, hogy a jövőben hasonló szintű egyeztetésekre kerülhet majd sor.
Kiemelt kép: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök (Fotó: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko)











