Ukrajnából érkezett a Litvániában lezuhant drón – jelentette be a litván kormányfő

| Szerző: hirado.hu
Ukrajnából érkezett és Oroszország felé tartott az a katonai drón, amely hétfőn lezuhant Litvániában – jelentette be kedden Inga Ruginiene litván kormányfő. A litván hadsereg hétfőn jelezte, hogy egy feltételezett drón behatolt az ország légterébe, majd egy befagyott tóba zuhant, mintegy 20 kilométerre a fehérorosz határtól.

Robertas Kaunas litván nemzetvédelmi miniszter keddi sajtóértekezletén a titkosszolgálatok által összegyűjtött információkra hivatkozva megerősítette a hírt.

„Ez nem helyi incidens, hanem egy szélesebb biztonsági összkép része. Oroszország Ukrajna elleni agressziója az egész régió számára is kockázatokat jelent” – mondta Inga Ruginiene kormányfő egy hétfői sajtótájékoztatón.

Litvánia tavaly az ország légvédelmének megerősítését kérte a NATO-tól, miután júliusban kétszer is Fehéroroszországból érkező katonai drónok szálltak le területén. A litván hírszerzés a hónap elején közölte, hogy egyik drón sem szándékosan lépett be Litvánia légterébe.

Az incidens hétfőre virradóra történt.

Helyi lakosok arról számoltak be, hogy hallották egy repülő tárgy hangját, amely később lezuhant és felrobbant.

A katonai radarok nem érzékelték. Feltételezések szerint azért nem, mert a drón legfeljebb 300 méter magasan repült.

A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: MTI/EPA/Maria Senovilla)

Ajánljuk még