A budapesti könyvbemutatón maga a szerző, Konsztantyin Bondarenko külföldön élő ukrán újságíró is részt vett, és Demkó Attila biztonságpolitikai szakértővel, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézetének programvezetőjével beszélgettek a kötetről – számolt be az Index.
A portál szerint a szerző úgy látja: a pályája kezdetén Zelenszkijre külső politikai erők még nem tudtak érdemi befolyást gyakorolni.
Mára azonban az ukrán elnök mozgástere jelentősen beszűkült: egyre kisebb mértékben képes alakítani a belpolitikai folyamatokat, miközben a rá nehezedő nemzetközi elvárások erősödnek.
Ezt az egyensúlytalanságot a belpolitikában egyre határozottabb, autoriter eszközökkel próbálja kezelni, külpolitikáját pedig nagymértékben meghatározza a nagyhatalmi elismerés és támogatás megszerzésének kényszere – fogalmazta meg véleményét Bondarenko.
Mindeközben Demkó Attila arról beszélt, hogy Volodimir Zelenszkij erőteljes személyiség, aki nem tekinthető pusztán bábfigurának. – mint fogalmazott, ez a bemutatott kötetből is egyértelműen kirajzolódik. Ugyanakkor ő is hangsúlyozta: az ukrán elnök mozgásterét jelentős külső és belső kényszerek határozzák meg. Zelenszkij döntéshozatali szabadsága erősen korlátozott, mivel számos lépést belpolitikai okokból akkor sem tudna megtenni, ha egyébként szándékában állna, és hasonló korlátok érvényesülnek a külpolitikában is. Mindez nem az államfő személyes gyengeségéből fakad, hanem abból a geopolitikai és belpolitikai helyzetből, amelyben Ukrajna jelenleg van – tette hozzá.
Két külső hatalom határozza meg az ukrajnai politikát
Konsztantyin Bondarenko szerint Ukrajnában két meghatározó külső hatalmi tényező érvényesül: az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság befolyása. Ez a két politikai befolyás nemcsak a külpolitikai mozgásteret alakítja, hanem belső törésvonalakat is létrehoz.
Volodimir Zelenszkij közvetlen környezetében egyaránt jelen vannak amerikai és brit orientációjú szereplők – és jelenleg az utóbbi csoport számít erősebbnek a szerző szerint.
Bondarenko ezt azzal is alátámasztotta, hogy az ukrán elnök nemrég Londonban folytatott tárgyalásokat, ahol szerinte olyan álláspontok kerültek előtérbe, amelyek inkább a háború elhúzódásával, mintsem a mielőbbi békekötéssel számolnak. A szerző hangsúlyozta, hogy az Egyesült Királyság ukrajnai befolyása nem új keletű, hanem évek óta épül: példaként hozta fel, hogy 2020 októberében – vagyis az akkor amerikai elnökválasztás előtti hónapban – Zelenszkij Londonba látogatott, ahol nemcsak hivatalos politikai szereplőkkel, hanem az MI6 vezetőjével is tárgyalt. Ez a találkozó szerinte fordulópontot jelentett Ukrajna külpolitikai orientációjában is.
A szerző megerősítette azt is, hogy 2022 tavaszán, a háború első szakaszában még reális esély mutatkozott az orosz–ukrán tárgyalások révén a konfliktus lezárására, ám Boris Johnson akkori brit miniszterelnök kijevi látogatása után a háború folytatása került előtérbe. Bondarenko úgy látja, hogy ez a döntés hosszú távon is meghatározta az ukrán vezetés irányvonalát, és hogy Ukrajna tárgyalási pozíciói jelentősen romlottak 2022 tavaszához képest.
Demkó Attila mindehhez annyit tett hozzá, hogy
kijevi forrásokból származó értesülések szerint a megbeszélésen akár kompromittáló információk is szóba kerülhettek – bár hangsúlyozta, hogy ezeknek az állításoknak a hitelességét nem sikerült ellenőrizni.
Az viszont már önmagában az is szokatlan, hogy egy hivatalban lévő államfő egy másik ország hírszerző szolgálatának vezetőjével folytat egyeztetést, ami jelzi az esemény kiemelt jelentőségét –fűzte hozzá a biztonságpolitikai szakértő. Emlékeztetett arra, hogy Zelenszkij 2019-es választási kampányát még a béketeremtés ígérete határozta meg, és hivatalba lépése után egy ideig a donbászi rendezés, valamint a nagyobb háború elkerülése mellett érvelt. Később azonban érezhető változás következett be retorikájában, amelyben egyre inkább megjelentek a korábbi ukrán vezetéshez, illetve a nyugatukrán nacionalista irányvonalhoz köthető elemek. Felidézte azt is, hogy Zelenszkij orosz anyanyelvű politikusként kezdetben gesztusokat tett a kisebbségek, így a magyar közösség felé is.
Zelenszkij fanatikus és tragikus figurává vált
Demkó Attila a 2022 szeptemberében, a megszállt ukrajnai területeken – Donyeckben, Luhanszkban, Herszonban és Zaporizzsjában – megtartott, Oroszország által szervezett népszavazásokra is kitért. Rámutatott: ezek során Moszkva olyan térségekben hivatkozott lakossági felhatalmazásra, amelyeknek még a teljes ellenőrzését sem gyakorolta, így szerinte az eljárások nem felelnek meg a népszavazás alapvető kritériumainak. A biztonságpolitikai szakértő egyetértett Bondarenko azzal az állításával, hogy Ukrajna tárgyalási pozíciói az idő előrehaladtával romlottak.
Véleménye szerint a konfliktus tragikus pályára állt, amit a bemutatott kötet is érzékletesen ábrázol. Úgy vélte, hogy az ukrán vezetés hosszú ideig nem számolt a háború kitörésének reális esélyével, és nem mérte fel megfelelően a helyzet súlyát. A háború kezdetét követően pedig a döntéshozatalban egyre inkább a remény és a külső támogatásba vetett hit játszott meghatározó szerepet.
A szakértő szerint Volodimir Zelenszkij ebben az értelemben tragikus karakterként értelmezhető: olyan vezető, aki hisz abban, hogy Ukrajna győzhet, és abban is, hogy Oroszország felett aratott győztesként kerülhet be a nemzeti emlékezetbe.
Ezzel kapcsolatban Bondarenko felidézte: Volodimir Zelenszkij már 2023 októberében, a New York Times-nak adott interjújában arról beszélt, hogy lényegében ő az egyetlen, aki hisz Ukrajna győzelmében. Az ukrán újságíró szerint ez a kijelentés jól mutatja az elnök gondolkodásmódját, amelyet ebben az összefüggésben kifejezetten erős meggyőződés, már-már fanatizmus jellemez.
A könyv szerzője úgy fogalmazott, hogy Zelenszkij a korszak sajátos „terméke”: nem a hagyományos politikai pályáról érkezett, hanem színészként és humoristaként vált ismertté, karrierje során Oroszországban is szerepelt. Emlékeztetett arra is, hogy Zelenszkij a politikai pályára lépése előtt és azt követően is sokáig a kiegyensúlyozott, együttműködésre épülő ukrán–orosz kapcsolatok fontosságáról beszélt. Hozzátette továbbá, hogy a 2019-es elnökválasztás eredménye – amikor Zelenszkij a szavazatok mintegy 73 százalékát szerezte meg – elsősorban a korábbi politikai elit elutasítását tükrözte: a választók nem annyira Zelenszkij mellett, mint inkább Petro Porosenko korábbi elnök ellen voksoltak
Noha Zelenszkij kampányának központi ígérete a háború lezárása volt, az ukrán elnök viszonylag rövid időn belül szembesült a politika működésének korlátaival – tette hozzá, majd azt mondta:
Zelenszkijt elsősorban az érdekli, hogy ő mit akar és nem az, hogy mit szabad.
Ha az akaratának útjába állnak a törvények, akkor megkerüli azokat, ha az alkotmány, akkor az alkotmányt hagyja figyelmen kívül, ha a jogrendszer nem enged valamit, akkor át kell alakítani azt, és mindezek ellenére továbbra is meg van győződve arról, ezek teljesen használható eszközök, mivel ő helyesen cselekszik és pontosan emiatt tölti be az elnöki tisztséget – fejtette ki az ukrán újságíró.
A beszélgetés alatt felidézték, hogy A nép szolgája című sorozat, amelyben a későbbi ukrán elnök főszerepet játszott, jól világít rá az ukrán társadalom és politika élet problémáira. Demkó Attila úgy vélekedett: Zelenszkij politikai pályájának egyik kulcsa, hogy felismerte a rendszer problémáit és változtatni akart rajtuk, ám végül nem tudott érdemben áttörést elérni. Ebben az is szerepet játszott, hogy saját politikai környezete idővel hasonló mintázatokat kezdett mutatni, mint elődeié – tette hozzá.
Bondarenko úgy fogalmazott: a sorozatban a későbbi államfő egy idealizált elnökfigurát jelenített meg. és a választók egy része elhitte, hogy a sorozatban látott karakter a valóságban is létezhet. Közlése szerint A nép szolgája nem pusztán fikció volt: elkészítését komoly társadalmi és szociológiai háttérmunka előzte meg. Mint mondta, a készítők tudatosan keresték a választ arra, milyen vezetőt szeretne az ukrán társadalom, és a sorozat ennek a kutatásnak az eredményeit is tükrözte.
A beszélgetés alatt szóba került a kárpátaljai magyarság helyzete is. Konsztantyin Bondarenko hangsúlyozta: a problémák nem Volodimir Zelenszkij elnöksége alatt keletkeztek, hanem a 2014-es Majdan utáni időszakban kerültek napirendre. Emlékeztetett rá, hogy Petro Porosenko idején fogadták el azt a nyelvtörvényt, amely az ukrán nyelv használatát erősítette, miközben több kisebbség jogait is szűkítette. Bár a szabályozás elsősorban az orosz nyelv visszaszorítását célozta, végül valamennyi kisebbségi nyelv használatát érintette, ami feszültségekhez vezetett. Mindez annak ellenére történt, hogy az ukrán alkotmány rögzíti a nyelvhasználat szabadságát – hívta fel a figyelmet.
Hozzátette, hogy a kérdésben nemzetállami érdekek ütköznek. A magyar kormány természetes módon a határon túli magyar közösségek védelmét tekinti elsődlegesnek, míg az ukrán fél saját állami szempontjait érvényesíti. Véleménye szerint ebben a helyzetben a tartós megoldás csak kölcsönös kompromisszumok révén születhet meg.
Kritikaként megfogalmazta azt is, hogy Zelenszkij külpolitikája több szomszédos országgal is feszültté tette a kapcsolatokat.
Bár Románia esetében továbbra is érzékelhető egyfajta együttműködési készség, más államokkal már jóval nehezebb a viszony. Bondarenko szerint a jövő egyik kulcskérdése az lesz, hogy Ukrajna képes-e rendezni kapcsolatait valamennyi szomszédjával – beleértve Oroszországgal is, amellyel jelenleg háborúban áll.
Konsztantyin Bondarenko emellett arról beszélt, hogy személyes tapasztalatai szerint korábban nem voltak jelentős feszültségek Kárpátalján. Beregszászi látogatásai során a helyi közösségek együttélése problémamentes volt. Az ukrán újságíró hangsúlyozta: egy államnak tiszteletben kell tartania polgárait, függetlenül attól, hogy milyen nemzetiséghez tartoznak, milyen nyelvet beszélnek vagy milyen kulturális hagyományokat követnek. 2014-ig Ukrajna alapvetően képes volt erre: a különböző régiókban élő közösségek – legyen szó a Donbászról vagy Kárpátaljáról – megőrizhették saját identitásukat, vallási és kulturális sajátosságaikat – mondta, hozzátéve: ez akkor változott meg, amikor egyre erősebbé váltak azok a politikai és társadalmi elvárások, amelyek az ukrán identitást egységesebb keretek közé próbálták terelni.
Zelenszkij négyszer is behívót kapott a hadsereghez, egyszer sem vonult be
Mindeközben a Mandiner megosztott egy olyan részletet a könyvből, amely kifejezetten az ukrajnai kényszersorozások szempontjából érdekes.
Cikkük szerint a könyvben azt szerepel, hogy
„2014 tavaszán Zelenszkij kellemetlen helyzetbe került: behívót kapott. A szolgálatot azonban megtagadta”.
Mindezt onnan tudni, hogy „2019-ben a védelmi minisztérium válaszolt Tetyana Csornovol, Olekszandr Brihinec, Julij Mamcsur és Mihail Bondar képviselők megkeresésére, és megerősítette, hogy Zelenszkij nem egy, hanem négy behívót kapott”.
Mint a könyvből kiderült: Zelenszkij 2008. december 22. óta szerepel az ukrán katonai nyilvántartásban sorkatonai beosztásban, könyvelői szakképzettséggel. A könyv szerint négy alkalommal is kézbesítettek neki meghívót:
- 2014. április 15-én,
- 2014. június 23-án,
- 2014. augusztus 15-én
- és 2015. május 10-én is.
Egy alkalommal állítólag Szerhij Macejko alezredes, a 43. „patrióta” zászlóalj parancsnoka maga vitte ki személyesen a behívót, amit Zelenszkij édesanyjának adott át. A könyv szerint Zelenszkij a behívók kézhezvétele után nem jelentkezett a hadkiegészítő parancsnokságon.
Az édesanyja utóbb ezt a történetet letagadta, 2019 után pedig a jelek szerint elkezdhették elsikálni az ügyet, mert „a védelmi minisztérium olyan felvilágosítást adott ki, miszerint soha nem hívták be katonai szolgálatra, és behívót sem küldtek neki. Erre támaszkodva Zelenszkij 2020 októberében így fogalmazott: »Hamis behívókat kaptam.«”
Kiemelt kép forrása: Facebook.com/Hitel Kiadó.